A műhelynap délelőtti részében rövid előadásokat hallhatnak az érdeklődők. Szó lesz a jelenleg is elérhető támogatási lehetőségről, a pályázati kiírással kapcsolatos tapasztalatokról, valamint a KAP reformja kapcsán várható új támogatási irányvonalakról. A résztvevők megismerhetik az elmúlt időszak – nemzetközi hálózati együttműködést, tudásátadást elősegítő – pályázatainak eredményeit, az eredmények továbbvitelének lehetőségeit – írja az agrárkamara tájékoztatója.

A meghívott előadókon kívül a hallgatóság aktív közreműködésére is számítanak a beszélgetésben – fotó: Pixabay

Ezen kívül a rendezvényen bemutatkozik egy cseh agrárerdészeti jó gyakorlat is, példájukon keresztül megismerhető, hogy minek köszönhető Csehországban az, hogy rövid idő alatt gyors fejlődésnek tudott indulni az agrárerdészet.

A szakmai nap délután interaktív műhelybeszélgetéssel folytatódik, melynek célja az agrárerdészet széles körű elterjedéséhez szükséges sikerkritériumok meghatározása. A beszélgetésen elismert elméleti és gyakorlati szakemberek vesznek részt. Ott lesz dr. Vityi Andrea, Honfy Veronika, Lantos Tamás, Rétfalvi Tamás, Vágner Ákos, Kulcsár Balázs és Varga Antal. A beszélgetést Csikvári Judit moderálja. A meghívott előadókon kívül a hallgatóság aktív közreműködésére is számítanak a beszélgetésben.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A rendezvényre itt lehet jelentkezni. A rendezvény online formában, Teams applikáció segítségével fog megvalósulni, a csatlakozáshoz a szervezők a regisztrációt követően fognak linket küldeni. A rendezvénnyel kapcsolatosan további információ a nagy.aniko@nak.hu email címen kérhető.