A tanács ülésén Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár ismertette az Agrárminisztérium erdőgazdálkodással kapcsolatos törekvéseit. Elmondta, hogy országos fásítási program kidolgozásába kezdett a minisztérium, amelynek egyik első lépése az erdészeti csemetetermelés megerősítése.

Fontos célnak nevezte az erdőgazdálkodás támogatottságának növelését, a vidékfejlesztési program nyújtotta lehetőségek minél magasabb szintű kihasználását. A szakképzés területén elsősorban a szakmunkás oktatás megerősítését nevezte fontosnak, amellyel elkerülhető a terepen dolgozó szakemberhiány kialakulása.

erdő

A magyar erdőterület és annak növelése az egyik leghatékonyabb eszköz a klímaváltozás káros hatásainak csökkentésére – fotó: Shutterstock

Kiemelte az erdőgazdálkodás természetközeliségének növelésére tett intézkedések fontosságát, hiszen a magyar erdőterület és annak növelése az egyik leghatékonyabb eszköz a klímaváltozás káros hatásainak csökkentésére.

A tanács napirendje szerint az erdészeti hatósági feladatok ellátásának aktuális kérdéseiről és az erdészeti szaporítóanyag-termesztés jelenlegi helyzetéről tárgyalt részletesen.