A fűtési szezon kezdetével nem csak a falopást, hanem az illegális fakitermelést is próbálják megelőzni az ország erdeiben – írja a novenyvedoszer.hu.

fa

A fűtési szezon kezdetével megszaporodnak az illegális fakitermelések, valamint a már kivágott fákból való lopások – fotó: pixabay.com

Időben felkészültek a falopásokra az erdőgazdaságok

Az erdőgazdaságok a folyamatos ellenőrzések mellett már kamerákkal, drónokkal is igyekeznek megelőzni a nagyobb károkat. Az Egererdő Zrt.-nek évente több, mint 20 millió forintnyi kárt okoznak a fatolvajok, ahol főként Ózd környékén szaporodtak meg az illegális fakitermelések. Az állami tulajdonú erdőgazdaság területe a legveszélyeztetettebbek közé tartozik.

Az Egererdő Zrt. vezérigazgatója, Dobre-Kecsmár Csaba elmondta, hogy az Egererdő Zrt. 75 ezer hektár állami erdőterületen gazdálkodik, de eddig csak egy nagyon szűk terület volt az, ahol időről-időre –  és jellemzően a fűtési szezon közeledtével – szaporodtak meg az illegális fakitermelések, valamint a már kivágott fákból való lopások.

Az őrzés érdekében állandó járőrözést folytatunk együttműködve a polgárőrökkel és rendőrökkel, a vadászatra jogosultakkal, valamint szerződéses kapcsolatban állunk egy őrző-védő céggel is

– tette hozzá.


tűzifa

A tűzifáról mindig kérjünk számlát – fotó: pixabay.com

Tűzifát csak megbízható forrásból vásároljunk!

Az erdészetek folyamatosan felhívják a lakosság figyelmét a tudatos fogyasztói magatartás fontosságára, arra, hogy csak megfelelő dokumentumokkal ellátott és megbízható forrásból származó tűzifát vásároljanak és ügyeljenek a számlaadási kötelezettség teljesítésére is. Így biztosak lehetnek abban, hogy a fát szállító nem illegális fakitermelésből és lopásból származó tüzelőanyagot adott át.

tűzifa

A tűzifa gyűjtésének megvannak a maga szabályai – fotó: pixabay.com

Az önkormányzatok jelentősen kevesebb tüzelőanyagot tudnak majd vásárolni

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján szeptemberben éves szinten 18,7 százalék, míg az utolsó hónaphoz képest 7,7 százalékkal kellett többet fizetni a tűzifáért. Az Agrárkamara szerint várhatóan már nem emelkednek tovább az árak ősszel.

A tűzifa gyűjtésének különböző lehetőségei vannak, aminek a részleteivel érdemes tisztában lenni.  Az egyik ilyen lehetőség, amikor a rászorulók az önkormányzatokkal együttműködve kedvezményesen gyűjthetik össze a már kitermelt fák gallyait és ágait.

A szociális tüzelőanyag támogatás mértéke 2018 óta változatlan, annak ellenére is, hogy több, mint kétszeresére emelkedtek a tűzifaárak. Mivel az idei pályázati kiírásban a tüzelőanyagok előre meghatározott egységára drágább lett, az önkormányzatok a mostani fűtési szezonban jelentősen kevesebb tüzelőanyagot tudnak majd vásárolni és kiosztani az arra rászorulók számára.