A széncinege eurázsiai és észak-afrikai elterjedésű faj. Hazánkban mindenfelé költ, ahol természetes vagy mesterséges fészekodúkat talál. Optimális élőhelyei azonban a lomberdők, azok közül is elsősorban az idősebb tölgyeseket kedveli, de rendszeresen költ fenyvesekben, ártéri erdőkben, mezőgazdasági területeken, városi parkokban és házikertekben is. Megtalálhatjuk fészkét postaládában, fali üregben vagy vasúti rámpa rúdjában is. Az alacsonyabban levő fészkelőhelyeket szereti.
Fontos társa a mezőgazdásznak a kártevők elleni küzdelemben: a fiókanevelés idején legfontosabb táplálékát a hernyók képezik. Ezek közül elsősorban a lombozatban élőket (kis és nagy téliaraszoló, tölgyilonca és a különféle bagolylepkefajok) kedveli. Igazi horror, ahogy fiókáit táplálja, a nagyobb hernyók erős kitines fejét lecsípi, és úgy eteti meg velük. Téli táplálékát bogarak, levél- és pajzstetvek, pókok, illetve különböző magvak alkotják. A széncinege a többi cinegefajhoz hasonlóan a lombkoronaszintben táplálkozik, de ősszel és télen gyakran keresi zsákmányállatait a talajon is.
Csak a madarak egy része él nálunk folyamatosan, a populáció jelentős hányada Olaszországig, Lengyelországig is elvándorol – forrás: pixabay
A széncinege kedves, aranyos állatként él a köztudatban, ám a valóság – mint arra az előbbi bekezdésben már utaltunk – nagyon más. Telente, ha nincs egyéb táplálék, madarakat is elfogyasztanak. Néha csapatokba vergődve vadásznak és szívesen falatoznak elhullott állatok tetemeiből is. A leghorrorisztikusabb azonban, amikor a denevérek alszanak, a széncinegék felkutatják őket, erős csőrükkel felnyitják koponyájukat és elcsipegetik az agyukat... A hibernálódott denevéreknek pedig esélyük sincs az ellenállásra, a menekülésre.
Sokan azt hiszik, hogy a széncinege egész évben velünk marad, azonban ez csak részben van így. Állandó, illetve kóborló madár, a populáció nagyobb hányada valóban itt tartózkodik folyamatosan, kisebb hányada azonban messzire elkóborolhat, dél felé, Olaszországba, vagy északra, Lengyelországba. Érdekesség, hogy utóbbiak közül sok nálunk telel.
Gyakorisága és nagyfokú alkalmazkodóképessége miatt a hazai állomány egyelőre nem veszélyeztetett. A korszerű erdőgazdálkodás során az elhalt, korhadt, odvas fákat kivágják erdeinkben, ezzel sajnos, nemcsak a széncinege, hanem az összes odúlakó madár fészkelési lehetősége csökken. Az ilyen területeken 32 mm-es bejárónyílású mesterséges fészekodúk kihelyezésével (hektáronként 4-6 darab elegendő) segíthetjük a jellegzetes színű faj megtelepedését. A hazánkban telelő példányok táplálékát madáretetőkbe kirakott (fontos, hogy macska ne férjen hozzá!) napraforgómaggal, tökmaggal, dióbéllel vagy faggyúval egészíthetjük ki.
