Minden szempontból nagy sikert hozott a múlt hét csütörtökön véget ért SIRHA Budapest szakkiállítás, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

SIRHA

Forrás: HUNGEXPO

Köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket részvételükkel és jelenlétükkel még színvonalasabbá tették az idei rendezvényt!

Három nap alatt 16 országból több mint 300 kiállító mutatta be újdonságait 30 ezer négyzetméteren. Az eseményen idén rekord számú látogatót hozott. A kiállításon közel 26 ezren fordultak meg.

Az idei SIRHA Budapest rendezvény ismételten lehetőséget teremtett a szakmai közönség számára, hogy tovább építsék kapcsolati rendszereiket hazai és nemzetközi partnerek révén. Ezeket a törekvéseket segítette többek között a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség a magyarországi Enterprise Europe Network konzorciumvezetője, és a Hungexpo közös szervezésében üzemeltetett nemzetközi élelmiszeripari partnerkereső eseménye.

SIRHA

A rendezvény keretein belül jelentős üzleti megállapodások is születtek – fotó: HUNGEXPO

A fórum lehetőséget nyújtott a jelenlévő vállalkozások részére, hogy jobban megismerhessék a számukra aktuális piaci trendeket, növeljék külpiaci jelenlétüket, és fejlesszék üzletüket olyan kiemelt témák keretei között, mint az élelmiszeripar, sütőipar- cukrászipar és fagylalt, konyhatechnológia, italok, bútorok, textíliák és dekorációk, szállodaipar, vendéglátás, kávé, higiénia és élelmiszeripari gépek.

A SIRHA Budapest az iparágak egymást inspiráló találkozóhelye volt, ahol a különböző szektorok egyidejű jelenléte lehetővé tette az ágazati határok átlépését és az együttműködés széleskörű lehetőségeit. A rendezvény keretein belül jelentős üzleti megállapodások születtek, amelyek elősegítették az iparági kapcsolatok mélyülését és a gazdasági együttműködéseket.

SIRHA

16 országból több mint 300 kiállító mutatta be újdonságait 30 ezer négyzetméteren – fotó: HUNGEXPO

Büszkék vagyunk, hogy Trade Magazin és a Hungexpo közös munkájának köszönhetően első alkalommal létre jöhetett a Start Up Island, ahol 10 feltörekvő cég kapott lehetőséget kiállítani. A megjelent cégek olyan ígéretes márkák, amelyek vállalkozásként kezdték meg pályafutásukat az FMCG piacon, vagy ahhoz kapcsolódnak az elmúlt 3 évben.

„Az élelmiszeripar az egyik leginnovatívabb, a változásokra leggyorsabban reagáló szektor, a mezőgazdasággal együtt stratégiai ágazat” – mondta a kiállítás megnyitóján Nagy István agrárminiszter. Az idei SIRHA Budapest mindenben igazolta a tárcavezető állítását: az iparág minden fontosabb szegmense – pék- és sütőipar, a cukrászat, az élelmiszeripar, a szállodaipar, az étterem és vendéglátás, a kávé és italok, valamint a csomagolástechnika és konyhatechnológia – is elhozta a legújabb fejlesztéseit, termékeit.

SIRHA SIRHA

A SIRHA Budapest az iparágak egymást inspiráló találkozóhelye volt – fotók: HUNGEXPO

Közülük is a legkiválóbbaknak a megnyitón adták át a SIRHA Budapest Innovációs díjat, amelyen a két kiállítás közötti időszakban piacra vezetett magyar és külföldi innovatív termékek, szolgáltatások versenyeznek a Hungexpo és a Trade Magazin közös szervezésében. Az idei nyertesek a következők.

Csomagolóipari kategóriában az ARTMATCH Hungária Kft. Fasterdisplay-e, amely egy licence alapján kizárólagosan gyártott műanyagmentes kartondisplay. Élelmiszeripari kategóriában a Nestlé Hungária Kft. Garden Gourmet Vuna vegán tonhal készítménye. Ital kategóriában a METRO Kereskedelmi Kft. Chef Veggie bio barista növényi italcsalád zab, kókusz, és mandula variánsai. A sütőipari-, és cukrászati kategória győztese idén az I&P 2005 Kft. Liofilizált fűszerei és gyümölcsporai lettek. A szállodaipar kategóriáját a BIBO Franchise Kft. Komposztálógépe nyerte. A technológia kategória nyertese ugyancsak a BIBO Franchise Kft. Bio üzemi padlótisztítója.

Óriási érdeklődéssel fogadta a szakmai közönség a Trade magazin és partnereinek legújabb programjára, a START-UP ISLAND-et. Ezen a standon tíz olyan induló vállalkozást mutattak be, amelyeket szakmai zsűri választott ki a jelentkezők közül, és amelyek a legígéretesebb vállalkozásként kezdték meg pályafutásukat az FMCG piacon az elmúlt 3 évben. A szigeten jelen volt: Criks Farm Kft., GreenGorilla Kft., Greenwash Solutions Kft., Mentes Bor | Mentes Utakon Kft., továbbá a Munch Europe Kft., Nature Taste Kft., Transfoodmission és Vegadokk Kft.. valamint a Zöldkör Market Kft.

A SIRHA Budapest ezúttal is számos szakmai konferenciának, kerekasztalnak adott helyet. Közülük is kiemelkedett a LANDRA AI kerekasztal, amelyen a mesterséges intelligencia szerepét vitatták meg a vendéglátásban és az élelmiszeriparban, a Pannon Gasztronómiai Akadémia (PGA) konferenciája, valamint a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) és az EUROFINS Food and Feed Testing Budapest, Gyula Laboratóriumok közös szakmai programja, a csomagolásokra vonatkozó új uniós élelmiszerbiztonsági és környezetvédelmi szabályozások változásairól.

Idén is számos szakmai versenyt rendeztek, köztük a IX. Közétkeztetési Szakács verseny döntőjét.

Ezen a veszprémi Hungast Bakony csapata győzött. A csapat tagjai: Lovay Gergely (irányító), Kovács Sándor, Berényi Máté Gábor és Takács Miklós.

Idén is számos szakmai versenyt rendeztek, köztük a IX. Közétkeztetési Szakács verseny döntőjét.

Idén is számos szakmai versenyt rendeztek, köztük a IX. Közétkeztetési Szakács verseny döntőjét – fotó: HUNGEXPO

A szervezők a termék nemzetközi trendjeit figyelembe véve 2024-ben új szereplővel bővítették a kiállítás kínálatát: a rendezvény fókuszában ezúttal a kézműves fagylalt állt.  Magyarországon korábban még nem rendeztek ilyen jelentős, sok külföldi és hazai szereplőt felvonultató bemutatót. Egyúttal itt rendezték az első hazai Gelato World Masters fesztivált, amelynek dobogósai Bolognában képviselik majd az országot. A versenyt Damniczki Balázs nyerte, a székesfehérvári Damniczki Cukrászda "Burrata alla Frutta" fantázianevű fagylaltjával. A második Marsa Éva Heléna, a nagykőrösi Vanília&Gelarto fagylaltmestere lett „Szikszói citromligetes pisztácia” készítményével. A dobogó harmadik fokára Baranyi Balázs, a budapesti Hisztéria Cremeria fagylaltkészítője állhatott „Passione per la Nocciola" ízével. A bolognai versenyről a világdöntőre juthatnak ki a legjobb magyar fagyisok.

Nagy siker volt a Magyar Cukrász Ipartestület és a Hungexpo közös rendezvénye, a Fagylalt Kaland 2024. A játékos és kreatív fagylalt versenyen cukrász tanulók vettek részt.

Ugyancsak első alkalommal rendezték meg a SIRHA Budapesten a Pizza Világbajnokság magyarországi selejtezőjét, lehetőséget adva a magyar és a környező országokból érkező lelkes pizzaszakácsok megmérettetésére. A győztes Bednár Zoltán és Lénárt Ákos már biztosan ott lehetnek a 2025. évi Pármai világbajnokságon.

Ezúttal is kiemelt helyen szerepeltek a kiállításon a Magyar Pék Szövetség programjai. A húsvét ünnepéhez kapcsolódó finom pékáru Termékversenyen egy magyaroroszági régióra jellemző kalácstészta alapú péksüteménnyel és egy leveles tészta alapú péksüteménnyel indulhattak a részvevők. A Pataki János Emlékversenyen cukrász tanulók és már végzett cukrászok mérték össze tudásukat.

SIRHA

Cukrász tanulók és már végzett cukrászok mérték össze tudásukat, de itt zajlott a Magyarország Tortája verseny selejtezője is – fotó: HUNGEXPO

Idén is a SIRHA Budapesten zajlott a Magyarország Tortája verseny selejtezője, ahonnan végül hat torta jutott a döntőbe.

2024-ben a norvégiai Trondheim rendezi meg a Bocuse d’Or európai válogatóját. A versenyre húsz országból érkeznek csapatok, és tíz csapat fog majd továbbjutni a lyoni döntőre. Erről a SIRHA Budapesten, a METRO Bisztróban rendezett sajtótájékoztatón beszéltek a szervezők. Az eseményen jelen volt a teljes magyar csapat: Kelemen Roland, séf, Fodor Noel, commis és Szabó László, coach. Bemutatták a norvégiai forduló kötelező alapanyagait: a lofoteni skreit (egy Norvégiában honos tőkehal), valamint a frøyai fésűkagylót. Az úgynevezett tányértéma két kötelező alapanyaga a rénszarvas és az Aquavit lesz.

Ezek az alapanyagok itthon szinte teljesen ismeretlenek. A szállítmányokat az időjárási viszontagságok is erősen befolyásolták, de szerencsére megküzdöttünk az elemekkel, és a kihívások ellenére is folyamatosan gyakoroltunk. És hiába ennyire északiak az alapanyagok, mi most is nagyon törekszünk arra, hogy megmutassunk néhány magyar kiválóságot. Köretelemeinkben megjelenik például a Tokaji bor és a makói hagyma” – mondta a magyar csapat vezetője.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke köszönetet mondott a METRO Magyarországnak és a Hungexpo-nak, akik a kezdettől fogva támogatják a magyar csapatot a Bocuse d’Or versenyeken.

A SIRHA Budapest 2024 képekben