Az erdők szerepe jelentős a fenntartható mezőgazdaság megvalósításában, ugyanis segítik a talajmegőrzést, a megfelelő vízkörforgást, szerepük van az elsivatagosodás csökkentésében, megkötik a légköri szén-dioxidot, oxigént termelnek, ezen kívül hatással vannak a mikroklímára és élőhelyet nyújtanak számos állatnak, nélkülözhetetlen beporzónak.
A lucfenyőt ennek ellenére talán tényleg el kell engednünk.
A fenyőpusztulás jelensége alapvetően nem hazánkban a legégetőbb probléma, mivel a lucfenyő területek nagysága Magyarországon nem jelentős, a 90-es években kb. 28 000 hektárnyi területen volt jelen, ma ez a szám néhány száz hektár. Leginkább Németország, Csehország és Ausztria szenved a lucfenyő-pusztulás következményeivel. A németországi erdőkben sokszorosa az erdőpusztulás mértéke a korábbi évekhez képest. Michael Müller, drezdai erdőművelési professzor szerint Németországban a szabályozott, fenntartható erdőgazdálkodás kezdete óta, azaz 200 évre visszamenőleg, most a legsúlyosabb erdőkárhelyzetet élik meg. Az utóbbi 20 évben szinte az összes magyarországi állományban is fellépett valamilyen kár: vagy kiszáradtak, vagy kényszerből kitermelték.
Lehullott kérgű lucfenyők – Fotó: Gombási Mónika
Nézzük, mi történik itt!
A közönséges lucfenyő (Picea abies) az északi mérsékelt öv hegyvidékein és a tajgában őshonos. Nálunk mesterségesen telepítették állományait, ezért sem jelentős a hazai állomány területe.
Csapadékigénye évi 1200-1400 mm körül van, ezt a szintet egyik megyénkben sem üti meg az éves csapadékmennyiség. 7-8 °C-os éves átlaghőmérsékletet igényel, így rosszul tűri a klímaváltozást és a globális felmelegedést, mivel egyre több a nyári aszályos periódus, a hőség- és forró napok száma nyaranta.
A folyamatosan csökkenő páratartalom szintén nem kedvez a növény egészségügyi állapotának fenntartásához.
Az 1600-as évektől kezdődően Németországban, Csehországban és Ausztriában nagy területeken telepítették ezt a fafajt, de kisebb területeken nálunk is megjelent az erdőfelújításokban, Nyugat-Magyarországon és a középhegységekben. Gazdasági hasznosítása kiváló, gyorsan nő, egyenes törzset nevel, viszonylag egyszerű erdészeti technológiával nevelhető. A legtöbb területen monokultúrában tartották.
A nyugat-dunántúli lucosokban az egészségügyi termelések a 80-as években kezdődtek, de ezek csak elszórtan jelentkeztek, és az érintett erdészetekben a néhány 100 m³-t nem haladták meg. Az erősebb károsítás 1991-ben kezdődött Sopronban. A pusztulás először az alacsonyabb fekvésű, déli kitettségű domboldalakon kezdődött, először csak foltokban.
1993-tól 1998 végéig kb. 150 ezer m³ lucfenyő-faanyagot termelt ki az erdőgazdaság egészségügyi termelések során. Több éven át jellemző volt, hogy a szükségessé vált kitermeléssel nem tudták követni a pusztulás ütemét, nem is beszélve az azt követő újraerdősítés nehézségeiről.
A jelenség nem volt egyedi eset, Kőszeg környékén és az Őrségben is számottevő volt a kár, de Zala, a Bakony és az Északi-középhegység lucosai sem kerülték el a vészt. A méreteket jól érzékelteti, hogy az Állami Erdészeti Szolgálat kimutatásai alapján 1990–1997 között egészségügyi termelés címszó alatt közel 400 ezer m³ lucfenyő-faanyagot kellett letermelni.
Mi változott?
A lucfenyő pusztulása összetett probléma, a fő okok a következők
- a betűző szú és más szúfajok pusztítása,
- túltartottság – sok esetben a vágásérett erdőket is állományban tartották korábban, mert egészséges tűntek a fák,
- száraz időjárás, téli hóhiány,
- a gyors reagálás hiánya – elegendő egy két-három fából álló „szúfoltot” figyelmen kívül hagyni, és a tenyészidőszak végére már akár hektáros nagyságrendet is elérhet a pusztulás. A megfelelő időben és módon végrehajtandó egészségügyi termelések elmaradása visszavezethető gazdálkodói és felügyeleti mulasztásokra is.
(Forrás: Erdővédelemtan)
A fokozódó szárazság, és csökkenő páratartalom következtében az egyik legfontosabb változás, hogy kevesebb gyantát termelnek a növények. A gyanta az egyik legjelentősebb kártevő, a betűző szú (Ips typographus) természetes „ellensége”, ugyanis, amikor a rovar járatokat készít a fakéreg alatt, a kifolyó gyanta tulajdonképpen lehetetlené teszi további munkáját, megfullad.
Viszont a szárazság és az alacsony páratartalom miatt a gyanta mennyisége folyamatosan csökken, így korlátok nélkül tud járatok fúrni a kéreg alatt, a táplálkozás és a szaporodás feltételei adottak. A szú az egyre szárazabb és melegebb években 3 generációt képes nevelni. Természetes rovarellenségei a szúfarkas-félék, ezeknek a rovaroknak a reprodukciós képessége azonban alulmarad a szúhoz képest, így nem tudnak gátat szabni a szú pusztításának.
Az eredmény: lehullott kérgű, kiszáradt fák, földön heverő tűlevelekkel.
Hazánkban szinte az egész lucállományt fel kell számolni, az erdőgazdálkodóknak az elpusztult és kitermelt fenyveseket 2 éven belül fel kell újítaniuk.
Dr. Patocskai Zoltán, a Bakonyerdő Zrt. erdőművelési osztályának vezetőjének elmondása szerint a kiszáradt lucfenyő állományok területeinek helyét lombos fafajokkal telepítik be, elsősorban bükk és tölgycsemeték kerülnek a lepusztult erdők helyére.
A szúval fertőzött fák begyűjtése és elszállítása sürgető feladat, mert a feldolgozatlan, a területeken hátramaradó faanyagból mindig újabb fertőzési hullám indulhat ki.
Nehéz az állományváltás
Az Őrségben jelenleg még több száz hektárnyi lucerdő van, kisebb részben magán, nagyobb részben állami tulajdonban. Szinte az összes állomány beteg, kitermelésüket minden évben magasabb arányban kell végezni, mint amennyi indokolt volna a korábbi erdőtervek szerint. Az új tervek már szinte valamennyi lucos kitermelését előírják.
Sajnos a vágásérettséget nem lehet megvárni, mert teljesen elpusztulnának, inkább kitermelik akkor, amikor, bár alacsonyabb áron, de még értékesíthető faanyag nyerhető. Az értékesítésből származó bevétel azonban sok esetben nem fedezi még az erdőfelújítás költségét sem.
Ebben a helyzetben valójában csak kényszermegoldásokból lehet választani: előfordult, hogy csak foltokban termelték ki a betegséggel érintett területeket, így egy idő után akár 5-6 korosztály is megtalálható volt, ami a kitermelés és az erdőfelújítás adminisztrációját jelentősen megnehezíti.
A kényszerű kitermelések miatt kevesebb idő és eszköz marad azokra a területekre, melyek egészséges, vágásérett erdők lennének, így a fertőzött területek komolyan megborítják az erdőgazdálkodási terveket.
A lucfenyvesek helyén itt is főként tölgy és más elegyes lomberdőket hoznak létre.
Az erdőpusztulások folyamatosan frissülő műholdképekkel követhetők nyomon a Nébih nyilvános oldalán.
Barna foltok jelzik Rábagyarmat környékén a kipusztult fenyőállományokat (3/H, 3/G, 2/J, 6/C) - Fotó: erdoterkep.nebih.gov.hu
A többi erdőt is érinti a szárazság
A lombos fafajokat és az erdei fenyőt kevésbé viseli meg a szárazság, de azért előfordulnak problémák: főként az erdősítés évében, tavasszal, illetve nyár végén lehet kritikus a helyzet, ha nem hullik elegendő eső.
Ezen túl az idősebb, kiterjedt gyökérrendszerrel rendelkező fák esetében az egyre gyakoribb téli csapadékhiány okoz gondokat, mert a mélyebb talajrétegek nem töltődnek fel nedvességgel, amit még a vegetációs idő alatt hulló nagy mennyiségű csapadék sem mindig tud pótolni.
Akkor most karácsonyfa sem lesz?
A legnagyobb arányban Vas, Zala és Somogy megyében termesztenek karácsonyfa-hasznosítású fenyőerdőket. Ezek a példányok 5-10 év alatt vágáséretté válnak, a területek úgy művelik, mint bármely más mezőgazdasági hasznosítású táblát, azaz lehetőség van növényvédő szerek, rovarölők használatára, ezen kívül még az öntözési lehetőség kialakítása is szóba jöhet. Ezeknek az ültetvényeknél leginkább a telepítés évében kritikus a csapadékmennyiség.
Hazánkban összesen körülbelül 2000 hektáron termesztenek karácsonyfa célú fenyőt. Legnagyobb arányban (kb. 60 %) lucfenyővel foglalkoznak a gazdák, erre a legnagyobb a kereslet. A luc gyorsabban nő a többi fajtánál, ezért olcsóban lehet értékesíteni. Szintén népszerű az ezüstfenyő (kb. 10 %) és a Nordmann-fenyő (kb. 30 %) is, ezek piaci ára azonban magasabb.
A méterenkénti, fogyasztói árak 3000-7000 Ft körül alakulnak, fajtától függően.
Decemberben körülbelül 2-2,5 millió fa kerül a vásárlókhoz, melyből körülbelül 500 000 db származik importból.
Ezeket az ültetvényeket szakszerű növényvédelmi technológiával szükséges nevelni, a természetes erdők kártevői ezeket az állományokat is megtámadják, jelentős gazdasági kárt okozva. Az ültetvények ugyan nem pusztulnak el, de a kártevők komoly esztétikai minőségromlást okozhatnak, így eladhatatlanná téve a példányokat.
A legfontosabb kártevők: kéregtetvek, levéltetvek, lombrágó hernyók, szúfélék.
