Az 1950-es években két irányzat ütközött az Egyesült Államok kardiológiai kutatásaiban. Az egyik oldal szerint a cukros, a másik szerint a zsíros ételek voltak felelősek sok szív- és érrendszeri betegségért – írja a telex.hu. Ennek sem a húsipar, sem az édességgyártók nem örültek, majd az egyik csoport – mai értékre átszámolva – 60 ezer dollárt adott vezető harvardi kutatóknak egy tanulmányért, amely évtizedekre meghatározta a táplálkozástudományt és -politikát.

A San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatói 2016-ban összegyűjtöttek cukoripari leveleket és dokumentumokat, melyek alapján arra jutottak, hogy a Cukor Kutatóalapítvány 1965-ben 6500 dollárt adott három harvardi kutatónak, hogy nézzenek át korábbi kutatásokat a cukros és a zsíros ételek hatásáról.

kutatók azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy a cukorlobbi pénzelte őket (ekkor ez nem volt kötelező), ráadásul a kutatást megrendelő cukoripari vezető, John Hickson saját maga válogatta össze, melyik korábbi tanulmányok átnézését várja el a kutatóktól.


Hickson 1964-ben állt elő azzal az ötlettel, hogy kutatásokkal, információval és törvényhozási programokkal kellene alakítani a cukorellenes közhangulaton, és hogy a cukorellenes tanulmányokat ipari finanszírozású kutatásokkal kell ellensúlyozni. Miután átadta a kutatóknak a kiválogatott átnézendő cikkeket, egyértelműen jelezte, hogy nagyon örülne, ha a cukor egészségesebbnek tűnne a kutatás után.

„Teljes mértékben tisztában vagyunk az önök érdekeivel, és igyekszünk lefedni azokat, amennyire csak tudjuk" – írta válaszában az egyik kutató.

cukor

Hickson jelezte a kutatóknak, hogy nagyon örülne, ha a cukor egészségesebbnek tűnne a kutatás után – fotó: Shutterstock

Eközben egyre több új tanulmány tette részben a cukrot felelőssé a szívbetegség gyakoriságáért, ezért a megrendelt tanulmányban a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy az emberi egészség érdekében szerencsés lenne a telített zsírok elengedése. Hickson nagyon elégedett volt. A tanulmány próbálta továbbá a valóságosnál jelentéktelenebbnek beállítani a cukor szív- és érrendszerre gyakorolt hatását bemutató kutatásokat, célozva a szerzők alkalmatlanságára vagy módszertani hibákra.

Azonban sokkal szigorúbbak voltak a cukorellenes kutatásokkal, mint a zsírellenesekkel, és keményen kritizálták azon tanulmányokat, melyek amellett érveltek, hogy az egészség védelme érdekében csökkentsük a cukorfogyasztást. A zsíros ételek veszélyeit taglaló vizsgálatokkal sokkal megengedőbbek voltak.

Az így megalkotott tanulmány évtizedekig meghatározta az amerikai táplálkozástudományt.

Az egészségügyi hatóságok ezt követően évtizedeken át azt sulykolták az emberekbe, hogy fogyasszanak kevesebb zsíros ételt, azonban ennek következtében sokan a kevés zsírt, de sok cukrot tartalmazó ételekhez fordultak, ami hozzájárulhatott többek között az elhízottak számának növekedéséhez is.