A csaknem 5,5 milliárdos – Magyarországon eddig példátlan értékű – fogás után négyen már letartóztatásban vannak.
A csempészek hajója papíron bálás sót szállított a Dunán, ám az ellenőrzéskor kiderült, hogy az egyenként 1300 kilós zsákok a só mellett több mint 2,3 millió doboz zárjegy nélküli cigarettát rejtenek. A NAV munkatársai a helyszíni információk elemzésével gyorsan eljutottak egy Pest megyei telephelyhez is, ahol hasonló körülmények között – sóval álcázva – további majd félmillió csomag csempészcigit találtak.
Az akcióban három személyt sikerült tetten érni, a negyedik gyanúsítottat szökés közben fogták el a pénzügyőrök. Mind a négyüket őrizetbe vették, a Szekszárdi Járásbíróság pedig elrendelte letartóztatásukat. Az akció külföldi szálait – nemzetközi bűnügyi együttműködésben – az EUROPOL koordinálta.
A NAV költségvetési csalás és pénzmosás meglapozott gyanúja miatt nyomoz, az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak.
Indexkép: Envato