Egy Moszkva melletti kávéház október végén, kísérleti jelleggel olyan bizarr édességeket kínált a vendégeinek, amelyek, ízlésesen kidíszítve, pirított tücsköket és egyéb rovarokat tartalmaznak – írja az agroxxi.ru, orosz hírportál.

Az ehhez hasonló édességek Franciaországban már ismertek, de Oroszországban még újdonságnak, sőt merész kísérletnek számítanak.

A szóban forgó, egy évvel ezelőtt alapított „Bogárkák-Pókocskák” kávéház egyébként egzotikus állatokat (többek között hüllőket és kétéltűeket), valamint húsevő virágokat is tart, sőt kirándulásokat szervez ezek élőhelyeinek felkeresésére, részletes ismertetőket tart életmódjukról és lakásban tartásuk lehetőségeiről, most pedig még ízelítőt is kínált belőlük.

tücsök

Egy kevés tücsök kellemes ízt kölcsönöz még a legunalmasabb desszertnek is – fotó: Pixabay

A tücsköket és bogarakat az étkezésre alkalmas ilyen állatok tenyészésére és az azokból készült, különleges minőségű termékek árusítására szakosodott „Onto” moszkvai székhelyű vállalattól szerzik be.

A kávéház tulajdonosai – Darja Lebegyeva és Alekszej Jergunov – elmagyarázták, hogy ezeknek az egzotikus állatoknak egy részét bizonyos délkelet-ázsiai országok lakói rendszeresen és széles körben fogyasztják, mivel azok az emberi táplálkozás szempontjából kifogástalan és megfelelő összetételű fehérjéket, továbbá vitaminokat tartalmaznak.

Sőt, egyes szakértők még „szuper-élelmiszernek” is tartják a rovar-alapú táplálékokat. A kávéház a furcsa édességeket – azok népszerűsítése céljából – próbaképpen vette fel a választékába, azok receptjeit pedig párizsi szakértők ajánlásai alapján állította össze.