Az ókorban létezett egy növény, melyről úgy tartották: mindenre jó: afrodiziákum, fűszer, gyógyszer és fogamzásgátló. A szilfium (vagy szilfion) azonban már az első században eltűnt a Föld színéről.
Az ókorban a mai Afrika Földközi-tengeri partvidékén teljes városállamok alapozták a létezésüket a szilfium termesztésére és exportálására, mely kizárólag ebben az 50 km széles, 200 km hosszú part menti sávban termett, és az átültetést sem tolerálta. Volt olyan város, melynek pénzérméjén is a szilfium ábrája szerepelt. A növény vastag, fekete gyökerekkel rendelkezett, szára üreges, virágzata aranyló, levelei pedig hasonlók voltak a zelleréhez.
Miért tartották csodaszernek?
A szilfium hihetetlenül értékes volt az ókorban: élelmiszerként, ételízesítőként és gyógyszerként is felhasználták. Virágjából parfüm készült, a szárát megfőzve elfogyasztották, a nedvéből és a gyökeréből gyógyszereket készítettek például köhögésre, torokfájásra, lázra, emésztési zavarokra, de fájdalomcsillapítóként, szemölcsök eltávolítására, hajnövesztőként, sőt skorpiócsípésre, epilepsziára, kígyómarásra és a lepra gyógyítására is használták.
Továbbá úgy tartották, hogy ha a juhok és a kecskék elfogyasztják a szilfiumot, akkor a húsuk különlegesen puha lesz.
_fill_540x300_0.jpg)
Az ókori görögök Apolló, azaz a szépség és a szerelem istene ajándékaként tekintettek rá. A rómaiak annyira nagy becsben tartották, hogy Julius Caesar több mint fél tonnát rejtett el a szirmából a kincstárban. Értéke az ezüstével azonos volt.
Mivel egyre nőtt a kereslet iránta, megpróbálták nagyobb területen termeszteni a növényt – aminek ez lett a végzete. Ugyanis amikor erdőket vágtak ki emiatt, az erdőirtás eróziót okozott a hegyoldalakon, és a szilfium a megváltozott mikroklímás viszonyok között már nem érezte jól magát.
Egyébként is teljesen ellenállt a termesztésnek. Feljegyzések szerint két próbálkozás volt rá, hogy Görögország szárazföldjén kezdjék termeszteni, mindkettő sikertelennek bizonyult.
Ez az első feljegyzett faj, ami az emberiség miatt tűnt el a bolygó felszínéről, mert az utolsó darabig elfogyasztották az egyedeit.
A középkorban nagyon sokan szerettek volna a nyomára bukkanni, hátha fennmaradt belőle néhány példány, de nem jártak sikerrel.
1983-ban egy török botanikus, Mahmut Miski Kappadókiában egy tavaszi napon társaival végzett kutatást, ahol egy szokatlanul magas növényt is találtak. Kiderült, hogy korábban csak egyszer, 1909-ben gyűjtöttek ebből a fajból; akkor a Ferula drudeana névre keresztelték azt. Az aranyló virágzatú növénynek köszönhetően egyedülálló illat járta be a levegőt. Miski úgy gondolta, hogy a Ferula drudeana névre keresztelt növény azonos az ókori görögök szilfiumával.
A botanikus úgy fogalmazott: nem véletlen, hogy aki egyszer a növény közelébe kerül, az rögtön függővé is válik tőle.
Alaposabb vizsgálat után kiderült, hogy ez a növény olyan, mintha féltucatnyi gyógynövényt vegyítettek volna egyetlen fajban. Számos olyan anyagot tartalmaz, mely rákellenes, fogamzásgátló és gyulladáscsökkentő hatással bír, ráadásul fűszernek is kiváló.
A fennmaradt dokumentumok szerint a szilfium mindig egy óriási záport követően virágzott ki hirtelen, és Miski szerint az általa megfigyelt növény is egy hónap alatt nőtt hatalmasra, miután áprilisban megérkezett az esős évszak.
Miski 2021-ben publikálta tudományos értekezését a két növény lehetséges egyezéséről, de ez csak akkor lesz tudományosan bizonyított, ha régészek véletlenül rábukkannak egy „szilfium" feliratú edényre az ókorból, amelyből sikerül kinyerni az eredeti szilfiumot.
A felfedezett növényt tesztelve kijelenthető: az illata magával ragadó, a zamata pedig semmihez sem fogható.
Azonban ahogy az ókorban is ellenállt a termesztésnek, a ma még élő növényt is csak nagyon nehezen lehet átültetni máshova.
A Ferula drudeana meglévő állományát jelenleg kritikusan veszélyeztetett fajként tartják számon.
Indexkép: Twitter-bejegyzés
