A közvélekedés a vízre szavaz

A vizet és a sportitalokat nagyszerű hidratáló tulajdonságokkal rendelkező folyadékoknak tartják, míg a koffeintartalmú italokat, például a teát és a kávét, valamint az alkoholtartalmú italokat, például a sört, dehidratálónak. De hogyan is van ez valójában? Az elfogyasztott italok térfogata és összetétele nagyban befolyásolja azt, hogy milyen sebességgel hagyják el a gyomrot és szívódnak fel a vékonybélben.

Természetesen minél gyorsabban ürülnek ki a gyomorból és minél gyorsabban szívódnak fel, annál gyorsabban jutnak be a folyadékok a szervezetbe.

Azonban nem csak arról van szó, hogy a folyadékok milyen gyorsan jutnak be a szervezetünkbe, hiszen ha ugyanannyi gyorsan távozik is, akkor nettó hatásként nem lesz a szervezetünkben folyadékvisszatartás. Az ital tartalma mind a felszívódást, mind a kiválasztást módosítja. Egyes italok lassítják a folyadék bejutását, de a kiválasztást is, és talán meglepő, hogy még senki sem hasonlította össze ebből a szempontból a leggyakrabban fogyasztott italokat.

Az italok tartalma mind a felszívódást, mind a kiválasztást módosítja. Egyes italok lassítják a folyadékfelvételt, de lassíthatják a kiválasztást is.

Az elfogyasztott italok térfogata és összetétele nagyban befolyásolja azt, hogy milyen sebességgel hagyják el a gyomrot és szívódnak fel a vékonybélben.

Az elfogyasztott italok térfogata és összetétele nagyban befolyásolja azt, hogy milyen sebességgel hagyják el a gyomrot és szívódnak fel a vékonybélben. Kép: Pexels

Az italok hidratálási indexe

Ron Maughan professzor és munkatársai nekiláttak, hogy összehasonlítsanak számos különböző italt, és kiderítsék a hidratáló tulajdonságaikat, egy általuk italhidratációs indexnek (BHI) nevezett érték képében.

Ez az index lényegében azt hasonlítja össze, hogy egy italból mennyi marad meg 2 órával a fogyasztás után, összehasonlítva ugyanannyi mennyiségű vízzel.

Minél magasabb az index értéke, annál több folyadék marad meg a szervezetben. A teljes tanulmány online is elérhető, de röviden összefoglalva 13 italt hasonlítottak össze, méghozzá úgy, hogy hetvenkét önkéntes 1 litert fogyasztott mindegyik italból. Az erre következő 2 órában vizeletet gyűjtöttek a delikvensektől. A 2 óra azért praktikus idő, mert valószínűleg hasonlít a normál italfogyasztási szokásokhoz (szemben a 4 órával, amelyet sok korábbi tanulmányban használtak).

Az eredmények azt mutatták, hogy egyes italok jobban hidratálnak, mint a víz.

A kutatás eredményei szerint a sovány tej, a zsírosabb tej (3,5%-os) és a narancslé is jobban teljesített. Ezek az italok magasabb kalóriatartalmúak és több olyan összetevőt tartalmaznak, amelyek lassíthatják a gyomorürítést és a felszívódást, és összességében nagyobb folyadékvisszatartást eredményeznek.

Bár egyes italok jobban visszatartják a folyadékot, mint mások, a legtöbb ital számottevően képes hozzájárulni a napi folyadékszükséglethez.

Bár egyes italok jobban visszatartják a folyadékot, mint mások, a legtöbb ital számottevően képes hozzájárulni a napi folyadékszükséglethez. Kép: Pexels

Meglepő eredmények

A másik, egyesek számára talán kissé meglepő hatás az volt, hogy a sör (láger), a kávé és a tea pontszámai nagyon közel kerültek a vízéhez. Ezek egyike sem mutatta a gyakran emlegetett dehidratáló tulajdonságokat.

A sör, a kávé, a tea és a víz közötti különbség statisztikailag egyáltalán nem is lett jelentős. Valószínűleg az történt, hogy az alkohol és a koffein dehidratáló tulajdonságait ellensúlyozta a többi összetevő folyadékmegkötő tulajdonsága.


Az is lehetséges, hogy az alkoholnak és a koffeinnek nagyon kis mennyiségben nincs is vízhajtó hatása. A korai tanulmányok, amelyek ezeket a tulajdonságokat bizonyították, ugyanis sokkal nagyobb mennyiségű alkohollal vagy koffeinnel készültek. Szintén a vízhez hasonló értéket produkáltak a sportitalok, a tea, a kóla és a diétás kóla. Tehát bár egyes italok jobban visszatartják a folyadékot, mint mások, a legtöbb ital számottevően képes hozzájárulni a napi folyadékszükséglethez.

(Forrás: myproteinscience)