A tennivalók közepette fontos volt, hogy milyen körülményeket biztosított a természet. A mennydörgés, az akác másodvirágzása elhúzódó, meleg őszt, bő termést ígért. Ha viszont már most feltűntek az égen a délre tartó vadludak, akkor bizony hamar számíthattak a télre.

Eleink Egyed napját rámutató napként kezelték: azt tartották, hogy amilyen az időjárás szeptember első napján, olyan lesz egész ősz, más források szerint az elkövetkező negyven nap időjárása. Ha esett, akkor gyenge telet vártak, és bizakodhattak a jövő évi kukoricatermés tekintetében. Hideg és olyan csapadékos őszre készültek, hogy a sárvári járásban, Vásárosmiskén úgy tartották, hogy olyan nagy lesz a sár, hogy a vetési munkákhoz a szokásosnál kétszer annyi ökröt kell a szekér elé fogni. Mindenfelé, így a Muravidéken is örültek a napsütésnek, hiszen köztudott, hogy a meleg és a bőséges fény jó hatással van a bor minőségére.Szarvastehén borjával

Szarvastehén borjával – fotó: ujszo.com

De térjünk vissza a nap névadójára! A VIII. században élt Egyed jártas volt a földművelésben, és a legendák szerint gyógyító képességei is voltak. Idővel azonban a pusztaságba menekült remeteként. Túlélését egy szarvastehénnek köszönheti, aki tejével táplálta. Innen eredeztethető az, hogy a pásztorok, egyes helyeken pedig a haszonállatok (a jószágok) védőszentjeként is tisztelték; és ennek a legendának a folyománya az, hogy például Mesztegnyőn (Somogy m.) a gyermeküket szoptató anyák a szenthez fohászkodtak a gyermek egészségéért. A szent sírhelyét magyar zarándokok is felkeresték már a XI. századtól kezdve. Magyarországon Szent Egyednek ajánlották a IV. Béla által alapított sátoraljaújhelyi pálos kolostort, az Eger közelében alapított bencés apátságot, az ő nevét őrzi többek között, ma már csak az iratokban, az egykor a Gödöllői dombság erdős vidékén létezett középkori falu, Szentegyed.


A középkorban megszentelték a köménymagot, és a szentelményt az Egyed oltalma alá szánt állatokkal etették fel.
Turán a mai nap tennivaló közé tartozott a búza vetése, ettől remélték a bőséges aratást. A trencséni Németpróna gazdái a rozsot vetették.

Szeged és Hódmezővásárhely környékén éppúgy, mint Baranyában, kiválasztották a disznót, melyet adventkor akartak levágni.

A közelgő szüretet biztosítandó, Egyed napjától kezdve fokozottabban őrizték a szőlőt. A gyermekeket felváltották az idősebb, tapasztaltabb csőszök, és ha bárki szekérrel vagy abroncsos edénnyel akart betérni a sorok közé, annak ellátták a baját.

És hogy a szellemvilág ártó szándékai ellen is legyen védelem a szőlőben, a gazda hajnalban körbejárt, és összekötötte a szélső tőkéken a gallyakat. Hogy ez volt hatásos, vagy az, hogy a tevékenységet meztelenül végezte, arról nem szólnak a feljegyzések.