Fenntarthatóság vs volumen

Szeptember végén zárult a Nemzetközi Vízenergia Szövetség (IHA) kétévente megrendezett vízenergia-világkongresszusa. Az IHA számos nyilatkozatot és jelentést tett közzé, de ezek közül kiemelkedik a két legfontosabb, a Hydro 2050, mely feklérés a vízerőművekbe történő beruházások fokozására, hogy azok globális kapacitása 2050-re megduplázódjon. Napvilágot látott a San Jose-i nyilatkozat is, ami határozottan leszögezi, hogy a jövőbeli vízenergia-fejlesztéseknek szigorú, világszerte elismert szabványok végrehajtásával kell elkészülniük, és fenntarthatónak kell lenniük. (A kongresszust a járvány előtt Costa Ricában rendezték meg, innen származik a nyilatkozat földrajzi neve.)

"Ez a két elképzelés a jövőbeli fenntartható vízenergia és a globális vízenergia kapacitás megkétszerezése ugyanakkor valószínűleg nem kompatibilis egymással."

Costa Rica régóta a vízenergiából nyeri villamosenergia szükségletének nagyobb részét (az éves termelés körülbelül 65–75 százalékát). Az ország vezető szerepet tölt be az erdők, korallzátonyok, folyók és egyéb természeti kincsek gazdasági értékének tudatosításában és elismerésében is. Az elmúlt évtizedben mindazonáltal ezek az alapvető természeti erőforrások olyan konfliktusba kerültek egymással, melynek Európában, sőt idehaza Magyarországon is megvannak a maga tanulságai.

Hazai klímahelyzet és vízigény

Magyarország földrajzi elhelyezkedésére nézve a mérsékelt égövben helyezkedik el, azon belül is a kontinentális klíma a jellemző. A keleti országrészben és Közép-Magyarországon vegyes klímával találkozhatunk, és kontinentális időjárással, ezzel szemben Nyugat-Magyarország óceáni, nedvesebb időjárási övezet, délen pedig néhol akár mediterrán klímahatások is érvényesülhetnek időszakosan.

Hazánkban gyakori az aszály, a relatíve kevés csapadék és a késő tavaszi fagyok, és a globális klímaváltozás szélsőséges hatásai sajnos nálunk sem az éghajlati-stabilitást erősítették. Megfigyelhetően csökkent csapadék mennyisége, és mellette emelkedett az átlaghőmérséklet. Az egyre gyakoribb és erősebb klíma-szélsőségekhez történő alkalmazkodás már így sem egyszerű a növénytermesztőknek, nagyfokú alkalmazkodást és gondosan válogatott, de az eddigiekhez képest mindeképpen különböző, stressztűrő növényfajták termesztését jelenti.

A víz, a megfelelő vízellátás, a tápanyagellátással összefüggésben is nélkülözhetetlen a termelésben. Meghatározza a növények fejlődését, az elvégzett mezőgazdasági munkák (például a talajművelés) hatékonyságát. A Magyarországon öntözött területek az elmúlt tíz év során nemhogy nem nőtt, de csökkent, a klímaváltozás jelentette kihívások ellenére. A 2014-2019 időszakban öntözésre bejelentett, vízjogi engedéllyel rendelkező terület 220-190 ezer hektár között mozgott, 2019-re pedig 108,3 ezer hektárra zsugorodott (globálisan a szántóterület 18–19 százalékát öntözik).

A klímaváltozás megköveteli a víztakarékos és hatékony vízkezelést biztosító fejlett gazdálkodást, az öntözött területek nagyságának növelését, hogy csökkentsük a vízhiányt. Szintén fontos szempont a talajban található víz mennyisége, a művelés alatt álló területek vízháztartásának egyensúlya. A csapadék vagy az öntözés is képes ebben ebben segíteni, de a szántóföldi talajban elraktározott vízkészlet is fontos.

"Amennyiben duzzasztógátak és erőművek épülnének - a példa kedvéért a Dunán - a helyben jellemző vízrendszer valószínűleg teljesen felborulna, és az sem kizárt, hogy nagy területeken kényszerülnének cselekvésre - jellemzően tetemes összegű beruházásokra - a gazdálkodók."

A 118 éves Gibárti minierőmű gyakorlatilag ipari műemlék - de a mai napig működik, az eredeti fő alkatrészekkel. Két turbinája együttesen 500 kW, teljesítményre képes Kép: Wikipédia

Az említett 15 meglévő hazai vízerőmű a Tiszán (2), a Hernádon (3), a Körösön (1), a Ráckevei Duna ágon (1), a Pinka patakon (1), és a Rábán (8) található. A két legnagyobb kapacitású létesítmény a két tiszai, a Kiskörei Vízerőmű (1974 óta) és a Tiszalöki Vízlépcső (1959 óta). Magyarországon a legnagyobb vízhozamú folyóink, a Duna, a Tisza, és a Dráva közül csak a Tiszán létesítettünk két nagyobb erőművet, a kapacitás-, vagy akár erőműszám-bővítésnek tehát lenne terepe, bár a rendszerváltás egyik emblematikus nagy botránya épp egy ilyen tervhez, a Bős-Nagymarosi vízlépcső megépítéséhez kapcsolódik. Ez Szlovákia és Magyarország közös projektje volt, és hazánk a politikai átalakulástól forró, tüntetésektől hangos érában kilépett az együttműködésből, mire válaszul a szlovákok egyoldalúan elterelték a Dunát súlyos környezeti katasztrófát előidézve. Az okozott környezeti károkat szerencsére mára már sikerült mérsékelni, de az ilyen beruházásokra azóta is fenyegetőn vetül rá Bős-Nagymaros sötét árnyéka.

"Funfact: A Rábán működő Ikervári Vízerőmű 1896-ban indult és valaha egy malom volt. A Hernádon üzemelő gibárti minierőmű 1903 óta, a felsődobszai erőmű pedig 1911 óta, termeli az áramot patinás ipari műemlék épületek gyűrűjében."

De vissza Costa Ricába: az állatorvosi gát(ló)

A problémákat jól szemléltető, állatorvosi lónak is beillő Costa Rica-i esetben egy vízenergia-gát építését javasolták az ország legnagyobb folyóján, a Térrabán, melynek szabályozatlanul hömpölygő folyama Costa Rica leghosszabb folyója. A gát környezeti hatásaival kapcsolatos konfliktus miatt azonban módosítani kellett a megvalósítási terveket. Az El Diquis névre keresztelt gát papíron átkerült a Térraba mellékágára, de a hozzá tartozó tározó így is elárasztotta volna a Teribe-törzs tulajdonában álló földeket, köztük több falvat is, valamint a folyó áramlásának és üledékellátásának megváltozása negatívan befolyásolta volna a 30 ezer hektáros Térraba-Sierpe Nemzeti Viziparkot és annak élőhelyeit, Costa Rica ökoturisztikai ágazatának fontos területeit.

A Costa Ricában található Colorado folyó. Az ország vigyáz vizes élőhelyeire, és természeti kincseire. Kép: Wikipédia

A Teribe törzs tagjai persze tiltakoztak és jogi lépéseket tettek, melyet követően Costa Rica kormánya 2018 -ban úgy döntött, hogy végleg felfüggesztik az El Diquis gát megépítését. Ígéretet tettek arra is, hogy az elkövetkező években szén-dioxid-semlegessé válnak, és az energiarendszer 2034-ig tartó bővítési tervei nem tartalmaznak további vízenergia kapacitás-bővítést, így az iparág növekedése zömmel a nap-, szél- és geotermikus erőforrásokra összpontosul majd. A meglévő vízenergia-kapacitás ugyanakkor éppen a fentebb említett megújuló energiaforrások relatív kiszámíthatatlansága miatt kulcsszerepet játszik majd a változatos termelési források nagyobb arányának kiegyensúlyozásában.

"A vízenergia-kapacitás globális megduplázására irányuló felhívást úgy tűnik lehetetlen összeegyeztetni a fenntarthatósággal, amennyiben a szabadon áramló folyók értékeit is beleértjük a fogalom definíciójába."

A legtöbb vízenergiát az Egyesült Államok nyugati részén található nagy gátakon állítják elő, a teljes amerikai vízerőművi kapacitás körülbelül fele Washingtonban, Kaliforniában és Oregonban koncentrálódik. Kép: Wikipédia

De miért kell kétszer ennyi vízerőmű, és hol lesznek?

A globális duplázást az IHA Hydro 2050-ben részben a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) és a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) közelmúltbeli jelentésein alapul, melyek arra a következtetésre jutottak, hogy ez mindenképpen szükséges lesz a kitűzött klímacélok eléréséhez. A jelentések egyike sem tér ki arra, hogy pontosan földrajzilag hol történjen a megduplázódás, illetve pontosabban mely folyókra épüljenek gátak. És hogy miért lenne ez fontos Európában? Az Európai Parlament 2009 október 20-i állásfoglalása alapján csatlakozott az IRENA alapokmányához, vagyis egy - vagy akár több - ilyen kapacitásduplázó erőmű elvileg akár Magyarországra is kerülhet.

"Amit a konkrét magyarországi kormányzati tervekről tudni lehet annak alapján a kis és törpe vízerőművek telepítésére jó esély van, de nagy vízerőművek nincsenek tervben, legalábbis szó nem esik róluk."

Egy idén augusztusban megjelent Cambridge-i kutatás anyaga megpróbál becsléseket adni arra nézvést, hogy melyek lehetnek a tervezett duplázás valószínű helyszínei. A kutatáshoz az egyetlen jövőbeli vízerőmű-bővítésről készült nyilvánosan elérhető globális adatbázist használták fel és megkísérelték modellezni a folyókra gyakorolt ​​lehetséges hatásokat. Az adatbázisban valamivel több mint 700 GW potenciális jövőbeli villamos teljesítmény szerepelt, ami alig marad el a Hydro 2050-ben javasolt 850 GW-tól.

Jöjjön akkor a fekete leves

És ezzel el is érkeztünk az igazán ijesztő részhez. A tervezett új vízenergia legkisebb becsült mértékű növekedése is 260 ezer kilométernyi, jelenleg szabadon folyó folyót darabol majd szét. Ennek lehetséges hatásai talán világosabban megérthetők, ha a nagy 1000 kilométernél hosszabb trópusi folyókra gondolunk. Ezekben a folyókban él a legtöbb vízi faj és ezek képviselik a legnagyobb értékeket a mellettük élő emberek számára, ideértve az édesvízi halászatot, ami több száz millió ember elsődleges fehérjeforrása. Természetesen ezek a folyók is hordoznak üledéket, ami deltákat épít és tart fenn, melyekben nagyságrendileg 500 millió ember él. Ők a bolygó egyik legtermékenyebb mezőgazdasági területén dolgoznak, megtermelve a Föld összes élelmiszertermelésének mintegy 4 százalékát, a bolygó felszínének mindössze 0,5 százalékán.

Ha erről gondolkodunk, nem árt figyelembe venni azt is, hogy az ember tevékenysége a világ nagy trópusi folyóinak már a felét széttördelte, főképp vízenergiával összefüggő fejlesztésekkel. Cambridge Egyetemének kutatói azt is megállapították, hogy ha a tervezett "nagy duplázás" vízenergia-gátait megépítik, a ma még meglévő szabadon áramló nagy trópusi folyók körülbelül fele ismét elveszik, töredezetté válik, ami globálisan jelentős negatív hatásokat okoz majd a folyódeltáknak és az ott élő emberek százmillióinak, a halászatnak és az ebből élő emberek százmillióinak, nem utolsó sorban pedig  jelentősen csökkenti majd a vízi élővilág sokféleségét.

A kiszámolt környezeti hatás 700 GW új erőművi kapacitás megépítése esetén jelentkezik, ám az IEA és az IHA kétszer ennyi vízenergia-fejlesztést javasolnak, anélkül, hogy pontosítanák, hol történne mindez vagy hogyan lehetséges anélkül, hogy a világ nagy folyóinak közel 80 százaléka ne szűnne meg szabadon folyónak lenni.

Ne legyenek illúzióink, ezek a fejlesztések Európát is érintik majd, és talán a legkisebb biztosra vehető környezeti kár az lesz, hogy gyermekeink és unokáink már egy kevésbé változatos, színes és például új orvosi felfedezéseket támogató, fajtagazdag természeti környezetet nyújtó bolygón lesznek kénytelenek élni. Valószínűtlen, hogy túlzott hálával gondolnak majd vissza ránk, és arra, amit az örökségükkel műveltünk.

A Tiszalöki vízerőmű hazánk második legnagyobb teljesítményű vízerőműve, összkapacitása 12,9 MW. Kép: Wikipédia

A mérleg másik tányérja: szinte üres

Nézzük mit is kapunk ezért a meglehetősen környezetpusztító és hatalmas méretű vízáldozatért cserébe. Nos, az új gátak az éghajlati célok eléréséhez a 2050-ig szükséges megújuló energiatermelésnek kevesebb, mint 2 százalékát adhatják. Igazságtalan lenne elhallgatni persze a vízerőművek előnyeit, ezért álljanak itt ezek is. Kibocsátás-mentesek, tervezhető, állandó villamosenergiát szolgáltatnak, ami ráadásul skálázható is a mennyiség tekintetében (sokakat talán meglephet, de az energiaiparban az is gyakran gondot jelent, ha túl sok a megtermelt áram, és úgymond "nincs hová tenni" azt). Az így termelt energia fajlagos költsége is alacsony. A hazai környezeti viszonyok mellett fontos lehet az is, hogy az erőművek segíthetnek az árvízvédelemben, szabályozhatóvá teszik a folyók vízhozamát, ami ugyanakkor a duzzasztógát alatt jellemzően inkább csökken, miközben feltöltik a tározóikat, ami akár több évig is eltarthat.

Szerencsére van azért élhetőbb alternatívája is az IHA-IRENA-IEA terveknek. Mások szerint létezhetnek olyan modellek, melyek azt sugallják, hogy a világ képes elérni az ipari foradalom előtti földi átlaghőmérséklethez képest mindössze 1,5 Celsius fokos emelkedést megfogalmazó éghajlati célt anélkül, hogy ilyen meredek kompromisszumra lenne szükség. Sven Teske, a Sydney -i Műszaki Egyetem munkatársa és kutatótársai által kidolgozott globális forgatókönyv szerint a vízenergia alacsonyabb, 300 GW-os bővítése is elegendő lehet 2050 -re. A WWF és a The Nature Conservancy 2019 -es tanulmánya ennek folyókra gyakorolt ​​lehetséges hatásairól azt találta, hogy az alacsonyabb szintű vízerőmű-bővítés gondos tervezéssel és elhelyezéssel 90 százalékkal is csökkentheti a folyókra gyakorolt ​​hatásokat, szemben a cikkben taglalt 700 GW új vízerőmű építéséből származó hatásokkal.

(Forrás: Forbes, Növekedés.hu)