1. Nagyszerű vitamin- és tápanyagforrás

Az alma tartalmaz A-vitamint, B-komplex-, illetve C-vitamint, káliumot, kalciumot, cinket, magnéziumot, fluort, jódot, foszfort, nátriumot, szelént, pektint és vasat.

2. Csökkenti a rákos megbetegedések kockázatát

Az almában megtalálható antioxidánsok a sejteket károsító folyamatok semlegesítésével hatnak jótékonyan egészségünkre, erősítik az immunrendszert, gyulladáscsökkentő- és rákmegelőző hatással rendelkeznek. Kanadai kutatók vizsgálataik során antioxidáns tartalmuk alapján rangsorolták az almafajtákat. Megállapították, hogy a piros almafajták antioxidáns tartalma magasabb, ezért egészségesebbek. A sorban az első zöldalmafajta az ötödik helyre került a listán, nagyjából fele annyi antioxidánst tartalmazott, mint az első helyen szereplő piros alma.

piros alma

A piros almafajták antioxidáns tartalma magasabb, ezért egészségesebbek.

3. Segíti az emésztést

Magas rosttartalmának köszönhetően az alma kétszeresen is jótékonyan hat az emésztésre. Rosttartalmának egyharmadát a pektin adja, ami javítja az anyagcserét, savtartalma pedig a bélmozgást serkentve kedvez az emésztési folyamatoknak. Megköti a bélben a rákkeltő anyagokat, csökkenti a vastagbél daganatok kialakulásának kockázatát. Az édesanyák tudják, hogy az alma hatékony hasmenés ellen, ezért a kisgyerekeknek gyakran adnak reszelt almát ilyen panaszokra.

4. Rendben tartja a koleszterinszintet

A magas koleszterinszint számottevően növeli a különböző szívbetegségek és a szélütés kockázatát. Az almában bőségesen megtalálható pektin azonban képes csökkenteni azt, jelenlétében ugyanis a táplálékkal elfogyasztott koleszterin nem szívódik fel, hanem a bélcsatornában marad, amíg ki nem ürül onnan.

5. A magas vérnyomás ellen is hatásos lehet

Káliumtartalma miatt az alma a szívinfarktus és a magas vérnyomás ellen is hatásos lehet.

6. Csökkentheti a savképződést

A tapasztalatok szerint az alma csökkenti a vesekő- és húgysavképződést, mivel organikus sói semlegesítik a fehérje bomlástermékeiből származó savakat.

Marton Adrienn ételstylist

A Friss Zöldségek és Gyümölcsök Ünnepe keretében Marton Adrienn ételstylist az egyik legnagyobb hazai almatermelőhöz is ellátogatott, hogy feltárja az alma titkait.

7. Almával az egészséges, fehér fogakért

Az almafogyasztás serkenti a nyáltermelést a szájban, ezáltal segíthet megakadályozni a fogszuvasodást. Az almasav világosító hatása hatékony lehet a fogak elszíneződése ellen.

+1 A fogyókúrából sem érdemes kihagyni

Az alma rendkívül gazdag a pektin nevű, vízben oldható rostban, amely teltségérzetet okoz, csökkenti a cukor felszívódását, és segíti a szervezet méregtelenítését. Az alma kb. 85%-a víz, fruktóz tartalma azonban viszonylag magas. Fogyókúrából ennek ellenére sem szabad kihagyni számos jótékony tulajdonsága miatt, melyeknek köszönhetően az egészséges életmód és kiegyensúlyozott diéta egyik nélkülözhetetlen eleme, a cukorbetegeknek azonban figyelniük kell fruktóztartalmára.

Az őszi időszakban se hagyjuk ki az almát napi étkezéseinkből

Rendszeres fogyasztása nagyban hozzájárulhat egészségünk megóvásához, szervezetünket felkészíti a vitaminhiányosabb téli időszakra. Ha az almát alaposan megmosva, kimagozva, gusztusosan feldarabolva tesszük a család elé, egészen biztos, hogy mindenki megkóstolja! Sőt, egy közös családi filmnézés alatt akár a popcorn helyett is beválhat!

Ha szeretnél mindig finom, zamatos almát vásárolni és megtanulni a trükköket, nézd meg a Friss Zöldségek és Gyümölcsök Ünnepe keretében készült videót!

Jó tudni!

A hasznos vegyületek (például: flavonoidok, chlorogénsav stb.) legnagyobb számban az almahéjában vannak jelen, ezért leginkább hámozás nélkül, nyersen ajánlott fogyasztani ezt a gyümölcsöt.

Fontos!

Az almamag kis mennyiségű ciánt tartalmaz, lehetőleg ne rágjuk szét és ne nyeljük le!