Nemzeti Fehérjetakarmány Program indul, hogy teljes egészében kiváltható legyen az importból származó génmódosított szója – mondta előadásában Gyuricza Csaba a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Mezőgazdaság Kft. közös fórumán, az ötödik Agrárakadémián.

A megjelenteket Béres András szakmai ügyvezető helyettes köszöntötte, majd bevezetőjében kiemelte, hogy gazdasági, statisztikai adatok alapján az elkövetkező ötven évben annyi élelmiszert kell megtermelni a bolygón, mint az elmúlt tízezer évben. Ennek a problémának megfelelni GMO-mentesen kell – írja a naik.hu.

hoi

Béres András: "Az elkövetkező ötven évben annyi élelmiszert kell megtermelni a bolygón, mint az elmúlt tízezer évben."

Gyuricza Csaba a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója nyitóelőadásában kijelentette: a szükséges élelmiszer alapanyagot meg tudjuk termelni a hazai igényeknek megfelelően, sőt exportra is tudunk termelni, kivéve a szóját. A szója az állattenyésztés fehérjeigényét a legnagyobb mértékben elégíti ki. Az egész világ szója ellátásának 95 százalékát génmódosított szójából állítják elő. A hazai vetésterület jelenleg 60-70 ezer hektár, viszont a termény 80 százalékát jelenleg exportálják. A szójaigényünk 90 százalékát importból elégítjük ki.

Hazánk a GMO-mentes szójatermelésben vezető szerepet tölt be, de ez a teljes termékláncra nem mondható el. Amennyiben százezer hektárra tudjuk növelni az elkövetkező tíz évben a termőterületet, ami a cél, még akkor sem tudjuk kielégíteni a hazai igényeket. Ezért más területekre is fókuszálni kell: ki lehet elégíteni az itthoni szükségleteket, mint például az öntözésfejlesztési programra, valamint a termeléshez kapcsolódó tanácsadási háttér kidolgozására.

hoi

Gyuricza Csaba: "A hazai szója-vetésterület jelenleg 60-70 ezer hektár, viszont a termény 80 százalékát jelenleg exportálják."

Az új minőségbiztosítási rendszerek kialakítása fontos lépés az előrehaladáshoz, illetve minél szélesebb társadalmi rétegben kell tudatosítani a GMO-mentesség fontosságát. Magyarországon adottak a lehetőségek a GMO-mentes növénytermesztésre és a hazai igények kielégítésére – tette hozzá a főigazgató. Kifejtette, hogy Nemzeti Fehérjetakarmány Program indul, hogy teljes egészében kiváltható legyen az importból származó génmódosított szója.

Helembai Jenő, a Vitafor Zrt. exportigazgatója a Hazai takarmányfehérje stratégia és GMO-mentes takarmányozás című előadásában kiemelte, hogy a populáció növekedése, óriási élelmiszerigény-növekedéssel jár. Az egy főre jutó termőterület nagysága az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent. A tavalyi évben a világ takarmánytermesztése 1 milliárd tonna felett volt (Magyarországon 3,6 millió tonna), tíz évvel ezelőtt 600 millió tonnát állítottak elő.

hoi

Helembai Jenő: "A populáció növekedése, óriási élelmiszerigény-növekedéssel jár."

Magyarországon első sorban kukoricát, majd szóját termelnek meg. Több mint 350 millió tonna szóját termesztenek a világon, 1996 óta van jelen a génmódosított szója. Hangsúlyozta, hogy a hazai szójaigények kielégítése igazi kihívás az ágazatnak. Ezt új technológiákkal, más növények bevezetésével érhetjük le, mint például a napraforgóval, vagy a repcével. A melléktermékekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a kukorica termesztésnél a fennmaradó melléktermékekből kiváló minőségű fehérje forrást lehet előállítani.

Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója a cégét bemutatva járta körül a GMO-mentesség problémáját, amely Európa legnagyobb kukorica-feldolgozó üzeme.

hoi

Reng Zoltán a GMO-mentesség problémáját járta körül.

Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.