A megállapodás aláírását követően Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte: Kaposvár még messze nem használta ki az adottságaiból eredő lehetőségeket, ám a helyi nagyvállalatok ebben is segíthetik a települést. Számítanak többek között a Kométa részvételére a dél-dunántúli sertésintegráció kiépítésében, amely Horvátországra is kiterjedhetne.

A vállalat ügyvezető igazgatója közölte, hogy néhány éven belül 400-500 új munkahelyet hoznak létre a városban, és megkétszerezik termelési kapacitásukat. A Kométa Magyarországon már a legnagyobbak közé tartozik, az európai piachoz viszont kicsi, így még van lehetőség a bővítésre – tette hozzá Giacomo Pedranzini.

húsipar

Fotó: MTI/Varga György

Várakozása szerint a fejlesztések nem állnak meg a vállalaton belül, hiszen az egész térség mezőgazdaságát fellendíthetik. A Kométa felismerte az egészség és a környezettudatosság jelentőségét, beruházásai és termékinnovációit ezért a következő években ennek megfelelően alakítja – tette hozzá. Giacomo Pedranzini arra számít, hogy a stratégiai megállapodás segít a fejlesztési tervek megvalósításában és a Kométa külföldi piacszerzésében.

A Kométa 99 Zrt. a 86. vállalat, amely stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a kormánnyal. A társaság árbevétele 2017-ben és 2018-ban körülbelül 43 milliárd forint volt, majdnem felerészt külföldi értékesítésből. Éves nyeresége meghaladta a 300 millió forintot. A cég 825 munkavállalót foglalkoztat, ami csaknem a duplája a nyolc évvel ezelőttinek. Az idei forgalom megközelítheti az 50 milliárd forintot, de akár 130 milliárd forintra is nőhet, ha megvalósul a kapacitásbővítés. A külföldi értékesítés aránya ezzel a 65 százalékot is elérhetné – mondta a cég vezetője.