A mostani csapadékszegény időszakban az Agrárminisztérium által az elmúlt években folyamatosan fejlesztett agrárkárenyhítési rendszer nyújt segítséget.

Az egyes növények vegetációs időszakában felmerülő aszály miatti károkat – így az őszi vetésű növények kárait – csökkentheti az agrárkárenyhítési rendszer, amelyhez a károsult termelőknek az alábbi lépéseket kell megtenniük.

A növény károsodását, annak észlelését követő 15 napon belül, elektronikus úton be kell jelenteni a Magyar Államkincstár honlapján elérhető MKR Mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer menüponton keresztül, ügyfélkapus beazonosítást követően.

Ha a termelő a kárbejelentést az Egységes kérelem elektronikus felülete nyitva állásának időszakában kívánja benyújtani, akkor az ügyfélazonosítóval rendelkező károsultnak először az Egységes kérelmet kell benyújtania, és csak azt követően tehető meg a kárbejelentés. Ebben a falugazdászok is segítséget nyújtanak.

A növény vegetációs időszakában bekövetkezett aszály és a növényben bekövetkezett kár között ok-okozati összefüggésnek kell fennállnia,

amelyet a területileg illetékes kormányhivatal a termelői kárbejelentést követően igazol.

aszály

Kiszáradt, repedezett termőföld Sáp közelében 2019. április 4-én – fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Az Országos Meteorológiai Szolgálat  a termelők és a hatóságok számára településekre lebontva közöl információkat egyes, a kárenyhítési rendszer által kezelt kedvezőtlen időjárási jelenségek, köztük az aszály bekövetkezéséről is, amelyek az ellenkező információk bizonyításáig alkalmazandók a kárenyhítési eljárásban.

Ha a termelő által határidőben bejelentett aszálykárokat a területileg illetékes kormányhivatal is visszaigazolja, akkor a 2019. kárenyhítési év végén ezen károk után kárenyhítő juttatás vehető igénybe akkor, ha további támogatási feltételek is teljesülnek. Ezek közül a legfontosabbak: 
• a kárenyhítési rendszerben való tagság,
• a károsodott növény 30%-os hozamcsökkenése (terméskiesése) és 15%-os hozamérték-csökkenése (termelésiérték-kiesés),
• a kárenyhítési hozzájárulás szeptember 15-ig történő megfizetése,
• az aszályhelyzetről a miniszter október 31-ig közleményt ad ki az adott térségre vonatkozóan,
• a károsult november 30-ig benyújtja a kárenyhítő juttatás iránti igényét.

A 2019. kárenyhítési évi tagság az április 9-én nyíló Egységes kérelem elektronikus felületen megadott terület- és növényadatok alapján dől el (kötelező tagság), vagy a felületen megtett nyilatkozattal hároméves időtartamra önkéntesen is a rendszer tagjává lehet válni.

Az aszálykár-bejelentéssel leginkább érintett megyék az Alföldön találhatók: Jász-Nagykun-Szolnok megyében 150 kárbejelentést tettek 9.500 hektár területre, ezt követi Csongrád megye 200 kárbejelentéssel 6.700 hektár területre, majd Békés megye 120 kárbejelentéssel 3.200 hektár területre.

A termelői kárbejelentések elsősorban az őszi vetésű szántóföldi növényeket érintik: a legnagyobb kár az őszi káposztarepcét érte (1.100 kárbejelentés 11.000 hektárra), ezt követi az őszi búza (710 kárbejelentés 7.500 hektárra), majd az őszi árpa (200 kárbejelentés 1.400 hektárra).