Az EIT InnoEnergy, a RIC Energy, a MAIRE, a Siemens Financial Services, az InVivo és a HEINEKEN által alapított FertigHy vállalat a napokban megkezdte működését, hogy úttörő szerepet vállaljon az európai műtrágyaipar alacsony szén-dioxid-kibocsátású átalakításában. A FertigHy célja, hogy megfizethető és alacsony szén-dioxid-kibocsátással együtt járó műtrágyát állítson elő az európai gazdálkodók számára, közvetlen választ adva az EU és a világ élelmiszerbiztonságának az ellátási lánc megszakadásából és a földgázellátás globális bizonytalanságából adódó legújabb problémáira – jelentette be sajtóközleményében a FertigHy.

Hozzátették, hogy a FertigHy, amely több nagyszabású, alacsony szén-dioxid-kibocsátású műtrágyaprojekt megvalósítását tervezi, első üzemét Spanyolországban fogja felépíteni és üzemeltetni, majd más európai országokban is lemásolná a gyárát. Az üzem évente több mint egymillió tonna alacsony szén-dioxid-kibocsátással jellemezhető, nitrogénalapú műtrágyát fog előállítani, 100%-ban megújuló villamos energiával, zöld hidrogénből, s az építkezés a tervek szerint 2025-ben kezdődik. A FertigHy vezetői posztját José Antonio de las Heras tölti be, aki több mint 25 éves vezetői és nem vezetői vállalati és vállalkozási tapasztalattal rendelkezik, ismeretekkel a zöld hidrogén, a megújuló energiaforrások és a földgáz területén.

Az üzem a tervek szerint évente több mint egymillió tonna alacsony szén-dioxid-kibocsátással jellemezhető, nitrogénalapú műtrágyát fog előállítani

Az üzem a tervek szerint évente több mint egymillió tonna alacsony szén-dioxid-kibocsátással jellemezhető, nitrogénalapú műtrágyát fog előállítani – Fotó: Shutterstock

Csak a mezőgazdasági ágazat az EU teljes üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 13 százalékárét felelős, és az európai gazdálkodók évente több mint 11 millió tonna nitrogénműtrágyát használnak fel. A műtrágya elérhetőségének és megfizethetőségének biztosításáról szóló, 2022 októberében kiadott közleményében az Európai Bizottság kritikus fontosságúnak minősítette a műtrágyaszektort, és támogatja az alacsony szén-dioxid-kibocsátású műtrágyára való átállást.

A FertigHy azt mutatja, hogy az európai ipar szereplői a gazdaság, jelen esetben a műtrágya folyamatos szén-dioxid-mentesítésének érdekében befektetnek Európába.

Az Európai Bizottságnak az Egyesült Államok inflációcsökkentő törvényére (IRA) adott elsődleges válasza meghatározó volt az európai telephelyre vonatkozó döntés szempontjából, mivel a FertigHy közvetlenül kíván foglalkozni az EU előtt álló kihívásokkal, és célja, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású műtrágyaiparban vezető szerepet töltsön be Európában. A FertigHy azon fog dolgozni, hogy kiterjessze a tevékenységét Európa-szerte, és célja, hogy üzemenként és évente akár kétmillió tonna CO2-kibocsátással csökkentse az összkibocsátást – írja a FertigHy a sajtóközleményében.


José Antonio de las Heras, a FertigHy vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: „Soha nem volt még ilyen sürgős a szén-dioxid-mentesítés és a műtrágyatermelés kollektív visszaszerzése. 2023-ban számos tényező is arra mutat Európában, hogy elérkezett az idő egy zöldebb és mindenki számára önellátó iparág létrehozásához. A FertigHy igyekszik majd újra kiépíteni az ellenálló képességet a megszakadt ellátási láncokkal szemben, miközben az élelmiszeripari értéklánc szén-dioxid-mentesítésének felgyorsításával elősegíti a mezőgazdasági ágazat szuverenitását és az ellátás biztonságát."

A közlemény kitér arra, hogy a globális konzorcium által alapított FertigHy az értéklánc más-más területein érdekelt befektetőkkel dolgozik együtt:

  • Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású műtrágyával foglalkozó vállalkozás létrehozásának fő indítványozója az EIT InnoEnergy volt, amely fenntartható energetikára szakosodott innovációs motorként és az Európai Unió egyik szerveként az Európai Innovációs és Technológiai Intézet égisze alatt működik, s amely az új ipari vállalatok alapításában elért sikereire alapozva, az Európai Zöld Hidrogén Támogató Központ (European Green Hydrogen Acceleration Center, EGHAC) révén üzleti gyorsítási szolgáltatásokat nyújt majd.
  • A RIC Energy, vezető fejlesztőként a megújuló energetika terén, a fotovoltaikus (PV) és a villamosenergia-piacon szerzett alapvető ismereteit ajánlotta fel.
  • A MAIRE a projektfejlesztés terén szerzett egyedülálló tapasztalatait osztja meg, mint technológia-szolgáltató és az ammónia- és műtrágyaüzemek EPC kivitelezője.
  • A Siemens Financial Services, amely 2021 végén vált az EIT InnoEnergy részvényesévé, azért csatlakozott a konzorciumhoz, hogy megossza a fenntarthatóságra összpontosító, nagyszabású ipari projektek finanszírozásában szerzett tapasztalatait, és megkönnyítse a Siemens teljes ökoszisztémájával való összehangolást, a gyárak digitalizálásától és automatizálásától kezdve a villamosítási megoldásokig terjedő megoldásokkal.
  • Az InViVo műtrágya-felvásárlóként és forgalmazóként kíván 300 000 gazdálkodónak támogatást nyújtani, több mint 200 szövetkezet képviseletében.
  • Végül a HEINEKEN, Európa első számú sörgyára azt a célt tűzte ki, hogy 2040-re nettó nulla értéklánc mentén működjön. Ez ösztönözni fogja az alacsony szén-dioxid-kibocsátású műtrágyák iránti keresletet annak reményében, hogy csökkenjen az árpa és más növények szénlábnyoma. A HEINEKEN különböző megoldásokat is megvizsgált a szén-dioxid-kibocsátás méretarányos csökkentésére, és ez egyike a számos fenntartható mezőgazdasági kezdeményezésnek, amelyet kísérleti jelleggel tervez megvalósítani.

Jacob Ruiter, az EGHAC ügyvezető igazgatója így nyilatkozott: „A FertigHy törekvései teljes mértékben összhangban vannak az EU Fit-for-55 csomagjával, illetve a közelmúltban elfogadott REPowerEU és a Green Deal ipari tervekkel, és bizonyítják, hogy képesek vagyunk elérhető közelségbe hozni Európa nettó nulla kibocsátású iparának versenyképességét. Ez a befektetés egyben az EIT InnoEnergy nehezen fenntartható iparágak iránti elkötelezettségének újabb jele is, s az EGHAC folyamatos sikerének mutatója" – áll a közleményben.