10 hektár alatti értékesítések

A 10 hektár alatti földek hirdetményes értékesítésének öt üteme zárult le eddig, amelynek során 17,5 ezer hektárt hirdettek meg, ezeknek közel felére érkezett ajánlat.

A folyamat ezeknél az adásvételeknél majd a 60 napos kifüggesztéssel folytatódik, ahol az elővásárlásra jogosultak a jól ismert módon, a települési jegyzőnél élhetnek az elővásárlási jogukkal, olvastuk a MAGOSZ szakmai tájékoztatójában.

10 hektár feletti értékesítések

A 10 hektár feletti állami földeknél viszont árverési értékesítésre van szükség, mellyel idén országosan közel 30 ezer hektár értékesítése várható.

Fontos változás a korábbiakhoz képest, hogy a 10 hektár feletti területeknél az árverést követően

nem kerül majd sor kifüggesztésre, az elővásárlásra jogosultak pedig az árverésen élhetnek ezen jogukkal.

Az elővásárlási jog gyakorlásához tehát részt kell venni az árverésen és ott személyesen kell az elfogadó nyilatkozatot megtenni.


Licitálni is kell?

Nem, erre nincs szükség, hanem elegendő a licit leütése után a legmagasabb összegnek megfelelő vételi ajánlatot tenni.

(2010. évi LXXXVII. törvény 18. § (1h) bekezdés)

További számos, termőföldeket érintő jogszabályi változásról írtunk ebben a cikkünkben.

Indexkép: Envato