A járási hivatalok, ezen esetekben hirdetményben kísérelnék meg a tulajdonos vagy az örökösök felkutatását, akiknek lehetőségük lesz póthagyatéki eljárás lefolytatására. Az ingatlanok akkor kerülnek az államhoz, ha azokért senki sem jelentkezik. A belterületi ingatlanokat átadnák az önkormányzatoknak, az osztatlan közös tulajdon megvételére pedig lehetőséget biztosítanak a tulajdonostársaknak – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

ingatlan

Akkor kerül az államhoz,az ingatlan, ha nem jelentkezik érte senki – fotó: Shutterstock

A miniszter kifejtette: az eljárásra azért van szükség, hogy megkönnyítse a belterületi ingatlanok és a mezőgazdasági földek hasznosítását. Ismertette: a több mint 18 millió ingatlan-nyilvántartási bejegyzésből csaknem 1,9 millió hibás, például hiányos a tulajdonosra vonatkozó bejegyzés. 13 ezer olyan tulajdoni lap van, amely szerint a tulajdonos 1896 előtt született.