A tegnap megjelent (205.) Magyar Közlönyből nemcsak az derült ki, hogy a kijelölt termékekre 2023. április 30-ig marad az árstop, hanem az is, hogy szintén április végéig lesznek érvényesek az átlagfogyasztás feletti lakossági rezsidíjak.

Tehát az augusztustól bevezetett, lakossági piaci árnak nevezett, a rezsicsökkentett áraknál magasabb áram- és gázdíjak az idei téli fűtési szezon szinte legvégéig lesznek majd érvényben.

Azonban az nem biztos, hogy maradnak a most ismert árak. A rendeletből az is kiderül, hogy a január 1-től érvényben lévő átlagfogyasztás feletti rezsidíjakat a napokban fogják megállapítani.


A 520/2022. (XII. 13.) Korm. rendelete a veszélyhelyzeti átmeneti villamosenergia-ellátás biztosításáról és egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásával kapcsolatos szabály értelmében a 2023. január 1. és 2023. április 30. közötti időszakra vonatkozó ármegállapítás során a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a lakossági piaci árat az egyetemesszolgáltató által 2022. december 14. napjáig tett adatszolgáltatás alapján, annak megtételét követő legfeljebb 5 munkanapon belül határozza meg.

Pár nap és már konkrét számokat is fogunk látni.

Indexkép: Shutterstock