Az AXIÁL Kft. napi működése továbbra is zavartalan, azonban a Kormány intézkedéseivel összhangban, a cég partnerei és dolgozói érdekében a következő döntéseket és intézkedéseket hozta meg:

  • Az április elején megrendezésre kerülő AXIÁL Gyakorlati Akadémia elmarad.
  • A május 7-9. között megrendezésre kerülő XXVII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár rendezvény megtartásától a rendezők későbbi időpontban döntenek.

A rendezvényekről a megszokott csatornán, fórumokon kapnak tájékoztatást–fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A gépkezelői kurzusok szervezése és lebonyolítása, a már véglegesített programok megtartása határozatlan ideig felfüggesztésre kerültek. Amint a járvánnyal kapcsolatos helyzet pozitív irányban változik, tájékoztatást kapnak az új lehetőségekről.

A közlemény hangsúlyozta, minden cégtelephely rendelkezik higiéniás folyékony kézfertőtlenítővel, valamint a telephely megfelelő takarításához szükséges fertőtlenítő és tisztítószerekkel.

A közösségi terekben a helyes kézfertőtlenítésről szóló tájékoztató lett kifüggesztve. Felhívják az érintettek figyelmét a rendszeres, legalább 20 másodpercig tartó szappanos kézmosás fontosságára, más esetekben kézfertőtlenítő gél használatára.

Az alkatrészüzletek nyitva vannak, van kiszolgálás, viszont az érdeklődők és a cég kollégái védelme érdekében a következőkre szükséges figyelni:

  • az üzlethelyiségekben, a telephelyeken lehetőség van folyékony kézfertőtlenítő használatára, illetőleg kézmosásra. A tájékoztatóban kérik, hogy a saját és a dolgozók érdekében szíveskedjen mindenki ezeket használni, a higiéniás előírásokat fokozottan betartani!
  • az eddig megszokott, fizikai kontaktussal járó köszönési formákat (pl. kézfogás, puszi) mellőze,
  • az üzlethelyiségben lehetőség szerint törekedni kell a legalább 1 méteres távolságtartásra,
  • amennyiben fertőzött területről érkezett az elmúlt 14 napban, vagy a koronavírusra, azaz a COVID-19-re jellemző tüneteket (láz, száraz köhögés, légzési nehézség) észlel magán, személyesen NE keresse fel az AXIÁL Kft. kirendeltségeit, NE találkozzon a cég munkatársaival!

Személyes kapcsolattartás helyett törekedni kell az online kommunikációs csatornák használatára.

Az új koronavírus járvány megelőzése érdekében az AXIÁL Kft. kollégák ügyvezetői utasítást kaptak, amelynek a legfontosabb, partnereket is érintő pontjai a következők:

  • Március 12. hatállyal a céges vonatkozású külföldi utak tiltásra kerültek, a magáncélú külföldi utazásokat minden dolgozó köteles a felettesének jelezni.
  • A beszállítókkal is törekszik a cég az online kapcsolattartásra, csak nagyon indokolt esetben engedélyezik a személyes találkozót.
  • A fertőzött területen járt vagy feltételezhetően vírushordozóval kapcsolatba került kollégákat 14 napos karantén betartására kérték, amely arra az esetre is kiterjed, ha vele egy háztartásban élő személyre igaz ugyanez.
  • A belföldi utazások esetében is megfontoltságot és mérlegelést rendeltek a munkatársaktól.
  • A sokat utazó, napi szinten több partnerrel is kapcsolatba kerülő területi képviselők csak a legszükségesebb partnerlátogatásoknak tesznek eleget személyesen, akkor is nagy odafigyelés és a higiéniás előírások maximális betartása mellett. Ebben az esetben más, nem személyes kapcsolattartási formákat szükséges előtérbe helyezni.
  • Az AXIÁL Kft. munkatársak elérhetőségeit a weboldalon megtalálják: https://www.axial.hu/munkatarsak

A jelenlegi intézkedések egyelőre jelentősen nem befolyásolják a cég működését, igyekszik a megszokott módon rendelkezésre állni!

A cég vezetése folyamatosan nyomon követi a Kormány rendelkezéseit, illetve figyelemmel kíséri az Operatív Törzs, munkáltatók felé intézett ajánlásait. Ezeket mérlegelve, illetve a partnerek, dolgozók egészségét maximálisan szem előtt tartva születnek a szükséges intézkedéseket.

A kialakult helyzettel kapcsolatos friss információk, tájékoztatók a cég elsődleges kommunikációs csatornáin elérhetők, a www.axial.hu weboldalon, illetve a Facebook-csatornán!