"Erkölcsi kötelességünk gondoskodni arról, hogy egyetlen gyermek se feküdjön le éhesen" – fogalmazott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken közzétett Twitter-üzentében, és örömét fejezte ki, hogy az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) nyerte el az idei Nobel-békedíjat.

Kijelentette, az Európai Unió továbbra is együttműködik az ENSZ Világélelmezési Programjával egy "éhezés nélküli világ" megteremtésében.

Charles Michel, az uniós tagálamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke üzenetében azt közölte, a Nobel-díj nemcsak elismeri a díjazott fáradhatatlan munkáját, hanem emlékeztet a multilaterializmus, az együttműködés fontosságára is.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke azt írta, az éhezés és az élelmiszerhiány elleni küzdelem most fontosabb, mint valaha. "Csak közös munkával kezelhetjük a globális kihívásokat" – fogalmazott.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár üzenetében azt írta, az ENSZ Világélelmezési Programjának hozzájárulása az éhezés leküzdéséhez és az élelmezésbiztonság előmozdításához biztonságosabbá teszi a világot.

Berit Reiss-Andersen, a norvég Nobel-bizottság elnöke pénteken jelentette be, hogy az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) nyerte el az idei Nobel-békedíjat azon erőfeszítéseiért, amelyeket az éhínséget háborús fegyverként való felhasználása ellen tett. A díj 10 millió svéd korona (335 millió forint) pénzbeni jutalommal és egy aranyéremmel jár, amelyet december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján adnak át.