A Magyar Meggytermesztők Szövetségének 2016. május 31-ei közgyűlésén lemondott tisztségéről Számfira Mihály. A következő, október 14-ei közgyűlésig, ahol személyi kérdésekről is szó lesz, a szövetség elnöki feladatait az alelnökök látják el.

A Lajosmizsén tartott közgyűlésen Molnár Gábort, a Magyar Meggyért Nonprofit Kft. egyik alapító tagját bízták meg a meggytermelők érdekképviseletével, aki egyebek között a konzervüzemekkel való egyeztetésekben, megállapodásban, a Nemzeti Agrárkamaránál és egyéb politikai, gazdasági szerveknél képviseli a termelők érdekeit.

meggy

A tavalyi esztendő igazi meggyháborút hozott a termelők és a feldolgozók között – fotó: Shutterstock

A legutóbbi közgyűlésen a meggytermelők az irányár két alternatíváját határozták meg. Amennyiben mindkét fél számára elfogadható feltételekkel történik a szerződéskötés, valamint a minőségi paraméterek, az esetleges betakarítási ütemezés és a fizetés módja is kikötésre kerül, abban az esetben 3-5 évre 0,80 euró a lekötött ár. Abban az esetben viszont, ha bizonyos okokból nem jön létre a szerződéskötés lehetősége, akkor a termelők a piaci árat érvényesítik, ami 300 Ft fölött is lehetséges. A termelők egyelőre az előbbi verziót tartják elsődlegesnek, ez ugyanis kiszámítható termelést és bevételt jelent mind a feldolgozóknak, mind pedig a gazdálkodóknak.