Azoknak, akik karácsonykor halászlevet szeretnénk enni, mélyen a zsebünkbe kell nyúlniuk, hiszen közel 40 százalékkal emelkedett a hal piaci ára. A kereskedők ennek ellenére bizakodók, szerintük lesz elég hal az ünnepekre - írja az index.hu

ponty

Az ünnepekhez közeledve egyre többen keresik az élő halat – fotó: pixabay.com

Tarol az infláció

A szakemberek szerint aranyárban lesz karácsonykor a halászlé, mert amellett, hogy a hal is drágult, tavaly óta a hozzávalók ára is csaknem a duplájára nőtt. A halárak növekedését eredményezte a 121 éve nem látott aszály, ami miatt több tó teljesen kiszáradt.

A legfrissebb inflációs adatok szerint nem feltétlenül az üzemanyag-ársapka eltörlése jelenti a legnagyobb gondot, sokkal inkább az a tény, hogy 2022 novemberében a fogyasztói árak átlagosan 22,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az elmúlt egy évben legjobban a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett. Az élelmiszeráraknak az elemzők szerint egyszerre több sokkhatást kellett/kell elszenvedniük, ami miatt a fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,8 százalékkal nőttek. Az inflációs adatok arra utalnak, hogy éves szinten az élelmiszerek ára 43,8 százalékkal emelkedett.


halászlé

Azoknak, akik karácsonykor halászlevet szeretnénk enni, mélyen a zsebünkbe kell nyúlniuk, hiszen közel 40 százalékkal emelkedett a hal piaci ára – fotó: pixabay.com

Az áremelkedés ellenére egyre többen keresik az élő halat

Kovács Gergely, a Hortobágyi Halgazdasági Zrt. kereskedelmi igazgatója az ATV Híradójának elmondta, hogy a tavalyi évhez képest 30-40 százalékos áremelkedés jellemző a piacon a magasabb takarmányárak és a kevesebb hal miatt.

Az ünnepekhez közeledve egyre többen keresik az élő halat. A hét elején meg is kezdődött a karácsonyi halászlé-alapanyag értékesítése. Legjobban az alaphalakat és az alaplének valókat ( ponty, kárász keszeg) keresik, de a nemesebb halak közé tartozó harcsát is sokan veszik.

Az általános drágulás miatt a vásárlók számítottak arra, hogy a ponty ára is nő, volt, aki előre a megnövekedett árakkal kalkulált. Idén a ponty kilója 2000 forint körül mozog, de olyan bioharcsa is megtalálható a kínálatban, amit 6000 forintért adnak kilónként.