A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a 2021/2022. tanévében graduális képzést indított a szarvasi képzési helyén, mellyel hozzájárul a Békés megyei felsőoktatás erősítéséhez, a helyi oktatás- és kutatásfejlesztéshez. A MATE ezen tevékenységének célja többek között az oktatói-kutatói kapacitásfejlesztés és utánpótlás biztosítása mellett Szarvas tudásalapú gazdasági-társadalmi fejlődésének előmozdítása – hangzott el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem mai sajtótájékoztatóján. A rendezvényen Dr. Gyuricza Csaba rektor mellett Dankó Béla országgyűlési képviselő és Babák Mihály polgármester is felszólalt.

mateA szarvasi arborétum rendezvénytermében jelen volt Dankó Béla országgyűlési képviselő, Dr. Gyuricza Csaba professzor rektor, és Babák Mihály polgármester – fotó: MATE

Dr. Gyuricza Csaba rektor hangsúlyozta: „Egyetemünk kutatási és képzési profilját specializálja a komoly hagyományokkal rendelkező szarvasi képzési helyen, melynek keretében agronómiai, biológiai, ökológiai, talajtani és környezettudományi diszciplínákhoz kapcsolódó graduális és szakirányú továbbképzéseket indít. Emellett biztosítjuk a tudományos kutatásokban való részvételt és a kutatás-fejlesztést – az értékes ismeretek, jól hasznosítható tudás és sokrétű gyakorlati tapasztalatátadása érdekében. A MATE-n tanuló hallgatók gyakorlati képzéséhez és kutatási tevékenységben való részvételéhez hozzájárul a szarvasi halászati és öntözési kutatóhely, amelyek bázisán 2022végéig több mint egymilliárd forint értékű fejlesztés és új campus létrehozása valósul meg. Oktatási és kutatási feladataink helyi és regionális megvalósításához intézményünk számára továbbra is fontos a kormányzattal, Szarvas város önkormányzatával és a vállalkozókkal való együttműködés."

Dankó Béla országgyűlési képviselő megköszönte a MATE partnerségét a felsőoktatás fejlesztésében majd kiemelte Szarvason évtizedes hagyománya van az öntözéses gazdálkodás kutatásának és oktatásának, ami azért is értékes mert a jelen természeti változások mellett eredményes mezőgazdálkodást öntözés nélkül nem lehet megvalósítani. A felsőfokú képzések újra-indítását az indokolta hogy jelentősen megnőtt a Békés megyében a fiatalok igénye a helyben elérhető felsőfokú képzések iránt

Babák Mihály, Szarvas város polgármestere elmondta: a szarvasi önkormányzat hálás az Egyetemnek, hogy „álljt parancsolt" a szarvasi felsőoktatási tradíciók kopásának és igyekszik mindent megtenni azért, hogy hosszú távon életképes legyen a megújuló képzés, amelyen a térség jövője múlik. Méltatta az agrár-felsőoktatás megújítására hivatott MATE létrejöttét. A város minden területen segítségre kész annak érdekében, hogy az új egyetem céljai ebben az országrészben is teljesüljenek.

Többféle alap- és mesterképzés vár Szarvason a leendő hallgatókra. Idén szeptemberben a mezőgazdasági mérnök alapképzésen kezdték meg a tanulmányaikat a hallgatók levelező munkarendben. Szakirányú továbbképzések tekintetében 2021 szeptemberében öntözési szakmérnöki képzés indult, februárban környezetvédelmi és vetőmaggazdálkodási szakmérnöki képzések indultak el. Keresztféléves eljárásban meghirdetésre került a mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki mesterképzés levelező munkarendre Szarvason amire 2021. november 15-ig lehet jelentkezni.