Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 25,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

vásárlás

A kenyér 67,0 százalékkal kerül többe, mint tavaly márciusban – fotó: unsplash.com

Az élelmiszerek ára 42,6 százalékkal emelkedett tavaly márciushoz viszonyítva

Ezen belül a leginkább:

  • a tojásé (74,0 százalék),
  • a tejtermékeké (72,8 százalék),
  • a vaj és vajkrémé (68,0 százalék),
  • a kenyéré (67,0 százalék),
  • az édesipari lisztesárué (66,2 százalék),
  • a sajté (60,6 százalék),
  • a száraztésztáé (53,9 százalék),
  • a tejé (50,4 százalék)
  • és a péksüteményeké (48,0 százalék).

A termékcsoporton belül a liszt (9,7 százalék) és az étolaj (3,9 százalék) ára nőtt a legkisebb mértékben.


Márciusban 25,2 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest

A háztartási energia 43,1 százalékkal drágult, ezen belül a vezetékes gáz 62,8, a tűzifa 55,9, a palackos gáz 51,6, az elektromos energia 27,6 százalékkal.
A tartós fogyasztási cikkekért 11,2, ezen belül az új személygépkocsikért 20,7, a fűtő- és főzőberendezésekért 19,6, a konyha- és egyéb bútorokért 18,9, a szobabútorokért 16,7 százalékkal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 19,7, ezen belül a szeszes italok 27,4 százalékkal drágultak.

Az állateledelek ára 62,3, a mosó- és tisztítószereké 35,8, a testápolási cikkeké 28,1, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 26,9 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok 26,9 százalékkal drágultak. A szolgáltatások díja 13,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a taxi 35,7, a sport- és múzeumi belépők 27,7, az autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 26,4, a belföldi üdülés, illetve a járműjavítás és -karbantartás egyaránt 24,4, a lakásjavítás és -karbantartás 20,6 százalékkal került többe.

vásárlás

Lassult a fogyasztói árak emelkedése – fotó: unsplash.com

A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek

Februárhoz viszonyítva az árak átlagosan 0,8 százalékos emelkedésén belül az élelmiszerek 1,5 százalékkal drágultak:

  • az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs) 6,1,
  • a kávé 5,1,
  • az alkoholmentes üdítőitalok 4,5,
  • a büféáruk, illetve a csokoládé, kakaó egyaránt 2,6,
  • az éttermi étkezés 1,6 százalékkal került többe.

A sajt 3,7, a vaj, vajkrém 3,1, a száraztészta 2,3, a péksütemények 1,2, a tej 0,8 százalékkal olcsóbb lett.

A háztartási energia ára 3,8 százalékkal mérséklődött, ezen belül a vezetékes gázért 8,7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A járműüzemanyagok ára 2,6 százalékkal csökkent.

Az állateledelek 7,0, a mosó- és tisztítószerek 2,1, a virág és dísznövény 1,9 százalékkal többe került.

A szolgáltatások átlagosan 1,9 százalékkal drágultak, ezen belül a telefon- és internetszolgáltatások 8,4, a tv-előfizetések 6,5, a taxi 4,6, a belföldi üdülés 3,2, a testápolási szolgáltatások 2,1 százalékkal - közölte a KSH.

Több élelmiszer is olcsóbb lett februárhoz képest

Több olyan termékkategória is volt márciusban, amelynek csökkent az ára az előző hónaphoz képest, köztük a tejtermékek és a vaj, amelyek 3-3,7 százalékkal lettek olcsóbbak – mutattak rá az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által szerdán közzétett inflációs adatokra reagálva. „Már márciusban is találkozhattunk ennél nagyobb akciókkal, fontos azonban, hogy az inflációs adatokban a termékek alapárát látjuk, tehát akkor tapasztalhatunk majd a mostaninál jelentősebb mérséklődést, ha nem akciósak lesznek a termékek, hanem tartósan alacsonyabb lesz az áruk" – tették hozzá.

Az élelmiszerek tavaly márciushoz képest 42,6 százalékkal drágultak, az áremelkedés éves összehasonlításban már harmadik hónapja lassul. Bár vannak olyan termékek, amelyek olcsóbbak lettek márciusban, 2023 februárjához képest összességében 1,5 százalékkal lettek drágábbak az élelmiszerek. „Vannak olyan élelmiszer-kategóriák, amelyek termékei némileg többe kerülnek februárhoz viszonyítva, azonban mindinkább kirajzolódik a tendencia, hogy a háztartások számára vélhetően már nem nő tovább a bolti élelmiszer-vásárlás terhe" – mondta Héjja Csaba szenior elemző.

fogyasztói árak

Forrás: Magyar Bankholding

Az élelmiszerek havi átárazódásának mértéke a tavalyi azonos időszakban mért 2 százalékról mérséklődött 1,5 százalékra 2023 márciusában. „Ez egyrészt azt mutatja, hogy a boltokban a szokásos első negyedéves áremelések kisebb mértékűek voltak, másrészt pedig alátámasztja, hogy a tavaly tapasztalt folyamatok ellenkezőjét láthatjuk, és mérséklődhet az élelmiszer-vásárlás terhe a háztartások számára, amennyiben emelkedik a jövedelmük" – magyarázta a szakértő.

A friss adatokat havi összevetésben vizsgálva hozzátette, februárhoz képest az átlag 1,5 százaléknál nagyobb mértékben emelkedett a friss zöldségek, például a sárgarépa, valamint a gyümölcsök és az édességek ára. Előbbi két kategória esetében ez a szezonalitás eredménye, az utóbbinál pedig a cukor és a kakaóbab emelkedő világpiaci árára vezethető vissza. Szintén az átlagnál jobban, 1,5-2 százalékkal drágultak az italok. „A borok például azért, mert lassan piacra kerülnek az új évjáratok, amelyek a nagyobb előállítási költség miatt már magasabb áron lesznek elérhetők. De jelentősebb, az előző havi 6 százalék után újabb 5 százalékos dráguláson esett át sokak kedvence, a kávé is" – fejtette ki Héjja Csaba.

Az élelmiszerek drágulásának éves ütemével kapcsolatban az elemzők rámutattak, egy átlagos bevásárlás 42,6 százalékkal kerül többe, mint tavaly márciusban, de a kenyér, a tejtermékek vagy épp a sajt akár 50 százalékkal is drágább az egy évvel ezelőttihez képest. A szakértők várakozásai szerint júliustól ezek a számok várhatóan lényegesen alacsonyabbak lesznek, mert tavaly tavasszal már jelentősen emelkedtek az árak a boltokban. „A mai árakat pedig már ezekhez viszonyítjuk".

hőtérkép

Forrás: Magyar Bankholding

Az elmúlt években tapasztalt sokkhatások alkalmazkodásra sarkallták az élelmiszer-gazdaságban tevékenykedő vállalkozásokat" – mutatott rá Héjja Csaba, ide sorolva, hogy manapság nagyobb készlettel dolgoznak a vállalkozások, hogy biztosan rendelkezésre álljanak a gyártáshoz szükséges alapanyagok. „Ezek a készletek pedig a csökkenő bolti kereslet miatt lassabban apadnak. Így alakul ki az a helyzet, hogy a bolti árak lassan tudják lekövetni az alapanyagárak csökkenését, hiszen a feldolgozók magasabb áron beszerzett készletből dolgoznak. Az alapanyagárak csökkenésének is ez az egyik oka".

Az élelmiszerárak alakulását előre jelezheti, hogy az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) élelmiszerár-indexe jelenleg 22 százalékos drágulást mutat, ami gyakorlatilag a 2021 áprilisi szinttel egyezik meg. „Ez, valamint a forint főbb devizákkal szembeni erősödése, a gáz és egyéb nyersanyagok árának esése továbbra is a csökkenés felé tolja az élelmiszerárakat. De hangsúlyoznunk kell azt is, hogy például a kenyér kilója nem lesz újra 400 forint" – fogalmaztak a bank elemzői.