A Nébih Állami Halőri Szolgálatának halőrei az elmúlt időszakban az ország több ellenőrzött vízterületén tapasztalták, hogy az elektronikusan értékesített területi horgászjegyeket nem nyomtatják ki a horgászok, de még egy elektronikus eszközön bemutatható másolattal sem rendelkeznek arról a horgászat közben - írja a Nébih.

horgász

Ha a horgászatot végző személy a területi engedélyét nem tudja bemutatni, az ellenőröknek a jogosulatlan horgászat miatt eljárást kell kezdeményezniük – fotó: pixabay.com

Számos kellemetlenség elkerülhető

A Nébih fokozottan felhívja a horgászok figyelmét, hogy tartsák maguknál a területi horgászjegyeket a jogszabályi előírásoknak megfelelően. Ezt megtehetik akár úgy, hogy azt papírra kinyomtatják, akár úgy, hogy azt elektronikus eszközön be tudják mutatni.  Ezzel sok kellemetlenségtől megkímélhetik magukat - ilyen például a horgászattól való eltiltás is.


"A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény* úgy rendelkezik, hogy a halfogási tevékenységet végző személy a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen folytatott horgászat során köteles magánál tartani a horgászegyesületi tagságot igazoló, a horgászszövetség által kiadott Magyar Horgászkártyát, a papíralapú állami horgászjegyet vagy a turista állami horgászjegyet, a területi jegyet és a horgász fogási naplót (a továbbiakban együtt: halfogásra jogosító okmányok), és azokat a halgazdálkodási hatóság, a halgazdálkodásra jogosult, a mezőőr, a természetvédelmi őr, az állami halőr, a hivatásos halőr, a társadalmi halőr és a rendvédelmi hatóság ellenőrzésre felhatalmazott képviselőjének felhívására bemutatni és átadni."


Elektronikus formában kiadott halfogásra jogosító okmányok

A fentiektől eltérően az elektronikus formában kiadott halfogásra jogosító okmányokat - a halfogásra irányuló tevékenység jogosultságának igazolását -  az érintett személy a horgászat teljes ideje alatt, a horgászhelyen az informatikai eszközén keresztül köteles biztosítani.

A horgásznak az ellenőrző hatóság kérésére az előírások szerint a területi jegyet a horgászat teljes ideje alatt be kell tudnia mutatni.

Gyakori tévhit a horgászok körében, hogy a HORINFO rendszerben értékesített területi horgászjegyekkel rendelkező horgászvizeken a halgazdálkodásra jogosult hivatásos halőrei hozzáféréssel rendelkeznek a kiadott területi jegyek adatbázisához (azaz ki tudják keresni a szükséges információkat a MOHOSZ által üzemeltett halőri applikációval vagy mobilalkalmazás segítségével) .


Viszont a fent idézett jogszabály is tartalmazza, hogy a területileg illetékes hivatásos halőrökön kívül számos más szervezet (pl.az Állami Halőri Szolgálat, a halgazdálkodási hatóság, a természetvédelmi őri szolgálat, valamint a rendőrhatóság) felhatalmazott munkatársai szintén ellenőrizhetik a horgászokat, akik a MOHOSZ által kezelt területi jegyek adatbázisához a legtöbb esetben nem rendelkeznek hozzáféréssel.

Ők az ellenőrzés alkalmával ezért csak  azt tudják megállapítani, hogy a horgászatot végző személy a területi engedélyét nem tudja bemutatni, ezért a jogosulatlan horgászat miatt eljárást kell kezdeményezniük. Ezekben az esetekben bevonják a horgász állami jegyét legalább addig, amíg a hatóság lefolytatja a halvédelmi eljárást és a horgász tisztázza a területi engedélyének meglétét. Ez több napot is igénybe vehet.

A Nébih továbbra kéri, hogy amennyiben halászattal, horgászattal, halkereskedelemmel kapcsolatos jogsértést tapasztalnak, jelezzék azt az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen!

Hivatkozott jogszabály:
* A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (HHvTv) 45. § (1) bekezdésének ac) pontjában, valamint az (1a) bekezdés