Miskolci pálinkafőzdéket keresett meg a Boon, azt tudakolva, milyen lesz az idei szezon. A válaszokból az sejlik, sok jóra nem számíthatunk pálinkafronton ebben az évben, ugyanis több gyümölcsből is gyenge a termés. Egyelőre úgy tűnik, hogy körtére és almára nem lesz panasz, legalábbis így látja Szász István, a Komlóstetői Pálinkafőzde tulajdonosa.

Ugyanakkor azt sem rejtette véka alá, hogy barackból, meggyből és cseresznyéből gyenge volt a termés, míg a szilva csak később lesz aktuális, de más forrásból tudható, hogy sok helyen az is elfagyott virágzáskor.

Katona Zoltán főzőmester pedig azt mondta, hogy a gyümölcsök a klasszikus aromavilágot sem hozzák, és a szárazanyag-tartalmuk is alacsonyabb a megszokottnál. A főzőmester szerint ennek nagy valószínűséggel az lehet az oka, hogy a gyümölcsöt eső alatt, vagy után szedhették a termelők.


A FruitVeB jelentése szerint a termesztőkörzetekben gyenge lehet a szilvatermés, ráadásul az elmúlt tíz évben a gyümölcs termőterülete közel 8 ezer hektárról csaknem 6 ezer hektárra csökkent. A termés átlagos években 60-65 ezer tonna szokott lenni, de jó években akár 80 ezer tonna is lehet, azonban például 2020-ban csak 25 ezer tonna jött le a fákról. Az elmúlt éveket jellemző tavaszi fagyok kiszámíthatatlanná tették a piacot.