Frontrendszer éri el hazánkat, amely lelassul térségünkben, így több napig csapadékos időre van kilátás.

Péntek

Nyugat felől megnövekszik a felhőzet, ugyanakkor a Tiszántúlon sok napsütés várható. A nap második felében előbb a nyugati, majd a középső tájakon is egyre többfelé számíthatunk heves záporra, zivatarra, helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. A szél élénk, olykor erős lesz, a zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek.

Figyelmeztető előrejelzés - hőség

Piros riasztás: a napi középhőmérséklet 29 °C felett valószínű – Fotó: OMSZ


Figyelmeztető előrejelzés - zivatarok

Narancssárga riasztás: Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! – Fotó: OMSZ

A maximum-hőmérséklet általában 34 és 40 fok között valószínű, de hidegfront hatására a Nyugat-Dunántúlon ennél hűvösebb is lehet.

Szombat

Általában borult lesz az ég, többfelé kell záporra, zivatarra számítani, helyenként felhőszakadás, jégeső is lehet. Napsütés csak a keleti, északkeleti országrészben várható. A szél megerősödik, a zivatarokban viharos széllökések is várhatók.

Figyelmeztető előrejelzés - zivatarok

Narancssárga riasztás: Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! – Fotó: OMSZ

A minimum-hőmérséklet 15 és 22 fok között várható, a maximum-hőmérséklet általában 26 és 31 fok között alakul, ugyanakkor északkeleten, keleten akár 35 fok is lehet.


Vasárnap

Többfelé várható eső, zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás kíséretében. A szél erős lesz. A minimum-hőmérséklet többnyire 15 és 21 fok között alakul, a maximum-hőmérséklet pedig 20 és 30 fok között várható. A kevésbé csapadékos tájakon lesz melegebb.

Figyelmeztető előrejelzés - felhőszakadas

Citromsárga figyelmeztetés: Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.

Indexkép: Mihály Ferenc