A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal másodjára indította el a NAK TechLab inkubációs programot. Ez alkalommal is piacvezető agrár nagyvállalatok csatlakoztak a szektort érintő kihívásokkal a programhoz.

„Ez a program is bebizonyította, hogy a szakmai támogatás mellett a hazai agrár startupok formabontó megoldásokkal tudnak előrukkolni az agrárszektort érintő kihívásokra. A nagyvállalati együttműködések elősegítik a technológiák szélesebb körben terjedését, így a fejlesztések az agrárszektor egyéb szereplőihez is eljutnak.”  – hangsúlyozza Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Az első inkubációs programban elindult együttműködés folytatásaként, a Bonafarm Csoport a digitális csapdázási fejlesztéssel közel 400 hektár hibridkukoricatáblán teszteli a SMAPP LAB megoldását 2021 tavaszán. Szintén tesztelési célzattal, a köbözés-mérés kiváltására alkalmas lézeres robotot fejlesztett a Datastart Kft., amelynek segítségével költséghatékonyabban, mozgatás nélkül lehet meghatározni a termény mennyiségét.

mezőgazdaság

Axiál Kft. – fotó: NAK

Az Axiál Kft. két vállalkozással kezdte meg a közös munkát; a Csernozjom fejlesztése a vállalat több ezer ügyfelének nyújt pontos adatokat a talaj vizsgálatát követő tíz percen belül, ezzel elősegítve a helyes tápanyag-gazdálkodást. A cég a működése hatékonyságának javítása érdekében az iparági toborzás hiányosságait pótló HR céggel, az Upsoo-val is közös munkába fogott.

A Syngenta Kft. három, a szántóföldi növénytermesztés hatékonyságát elősegítő startuppal csatlakozott.

Az Aeriu drónos leltározási és raktározási megoldás alkalmazásával a KITE Zrt. nem csak önmaga, de ügyfeleik számára is lerövidíti a hagyományos módszerrel végzett raktározási folyamatokat. A vállalat az Agroclerk ügyviteli folyamatokat segítő platformot is teszteli, amellyel a gazdálkodók jelentős időt spórolhatnak az adminisztrációs munkák terén.

A SIÓ-ECKES Kft. a hazai gyümölcstermelés versenyképességének és a termelők hatékonyságának javítása érdekében két startup összefogásával – Growberry&byome – a jövő félévben az ország különböző pontjain teszteli a cég kihívására kidolgozott megoldást.

Az Auchan Magyarország Kft. a hazai termelőkkel való eredményes együttműködéshez keresett automatizált megoldásokat; szoftveres robotikai fejlesztéssel optimalizálja különböző folyamatait a RobonIQ/StrellCo. segítségével, raktározási folyamatait könnyíti az Aeriu közreműködésével, illetve zöldség-gyümölcs várható betakarítását előre jelző és nyomon követő rendszer fejlesztésén kezdett dolgozni a Monodon Solutions csapatával, amely a gazdálkodók számára is előre jelzi az optimális mennyiség beszállítását.

A 3 hónapos inkubátorprogram technológiai partnereként a Vodafone az IoT-technológiában rejlő lehetőségekkel növeli a hatékonyságot az agrár szektorban, akár a termőterületen, akár a telephelyen alkalmazott szenzoros megoldásokkal.

agrár vállalkozás

KITE & Agroclerk – fotó: NAK

Sorozat az agrárinnovátorokról

Az inkubációs program végén hétrészes videósorozat készült. A filmekben – azon túl, hogy bemutatják a három hónap során formálódó együttműködéseket – piacvezető, hazai nagyvállalatok képviselői mondják el, hogyan látják az agrárium innovációs lehetőségeit és a magyar mezőgazdaság digitalizációs trendektől is izgalmas jövőjét.

A sorozat epizódjai:

Bonafarm Csoport

Axiál Kft. 

Syngenta Kft. 

KITE Zrt. 

SIÓ-Eckes Kft. 

Auchan Magyarország Kft.

Vodafone Magyarország 

A NAK TechLab-ről

Hiánypótló agrármegoldásokat fejlesztő startup vállalkozásoknak biztosítunk támogató környezetet. A NAK TechLab programjaiba a startup vállalkozásokon kívül nagyvállalatokat, gazdákat, befektetőket és kisebb cégeket is bevonunk. Célunk, hogy segítsük a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar szerkezetváltását, az agrárium modernizációját, illetve hogy az agrárszektor felfedezze, megismerje és alkalmazni kezdje azokat az innovatív megoldásokat, amelyek alapjaiban és hosszú távon képesek megújítani a hazai agrárium és a feldolgozás működését.