Az üzemek bezáratása a tulajdonosoknak a hatóságot félrevezető, állítólagos hamis adatszolgáltatására hivatkozva történt. Több éves, folyamatos megfigyelés alapján mintegy 8.000 holland termelőt azzal gyanúsítottak, hogy a ténylegesnél jóval több ikerellést jelentettek, a halva született borjakat pedig eltitkolták a hatóságok elől – írja az agrarheute.com.

tejtermelő gazdaság

A bezáratás nem egyeztethető össze az uniós joggal – fotó: Shutterstock

Emellett, az ítélet indoklásához, az ellenőrzések során olyan teheneket is találtak laktációban, amelyekről a gazdák ellést nem jelentettek. Ezt annak érdekében tették, hogy nagyobb uniós vagy nemzeti támogatáshoz jussanak.

A bezárt üzemek tulajdonosainak panaszai alapján folytatott utólagos vizsgálatok során a történéseket abszolút pontossággal nem tudták feltárni. Annyit kiderítettek, hogy a törvénysértő esetek száma a fent említettnél jóval kevesebb volt (csak mintegy 125 eset bizonyítható), így a hatóság tömeges félrevezetése nehezen állja meg a helyét, és a bezáratás nem egyeztethető össze az uniós joggal.

A holland gazdák reményei szerint a bezáratott üzemek nagy részét újra lehet indítani a bírósági ítélet alapján, bár ez a tejhasznú szarvasmarha tartás esetében nehezen kivitelezhető.