Immár harmadik alkalommal nyitja meg kapuit Hajdúböszörményben, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolában, 2014. augusztus 15-én (pénteken) a III. Hajdúsági Expo elnevezésű regionális kiállítás és rendezvény.

A szervezők, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület, a Keleti Fejlesztő Iroda Kft. és Hajdúböszörmény Város Önkormányzata nem kisebb célt tűztek ki maguk el, mint megismételni és folytatni a 2012-2013. évi újszerű kiállítást, vásárt és programokat szervezni.


De honnan is jött az ötlet és mi adja az erőt mindehhez az ország egyik legnagyobb városa mellett, ebben a pénzben szegény világban? Az első és talán legfontosabb alap a több mint 400 éves hajdúvárosi történelmi múlt, a hajdúk betelepítése Bocskai István, majd Báthori Gábor által. A hajdúk városokhoz, majd földhöz juttatása, a gazdálkodás és katonáskodás váltógazdálkodása elindította a hét történelmi hajdúvárost a polgárosodás, a magántulajdon szentsége és a közösségi tulajdon gyarapítása, megbecsülése útján. A hagyományos feudalista hűbéri rendszer szinte érthetetlen volt a katonáskodó hajdúk életében, önálló törvényhatósággal bíró kerületük igazságszolgáltatásában, bíráskodásában és a mindennapi élet megszervezésében. Ugyanakkor a katonai élet mindennapjai, majd az állattenyésztés és a földművelés megedzették őket és kitartóvá, de ugyanakkor zárkózottá is tették. A hét hajdúváros, a hajdúkerület története, egy meseszerű, de igaz történet, melyhez kiváló természeti adottságok is társulnak.

A hajdúvárosok ma mintegy 100.000 hektár nagyságú szántófölddel bírnak a városok határában, mely óriási gazdasági erőt és lehetőséget kínál az itt élőknek. Szinte pontosan megegyezik ezzel a lakosok száma, Vámospércstől - Hajdúböszörményig 100.000 ember. Az emberek által művelt föld pedig első osztályú szántó, a kiváló hajdúsági löszhát. A föld színe fekete és összetétele is eltér a Szabolcsból érkezők előtt. Ez a föld a legszárazabb években is képes jó termést produkálni és biztonságot adni az itt élőknek. Ezért a földért a világ bármely részén versenyeznének. Így a hajdú múlt, a jó földek mellett 12 évvel ezelőtt kipattant az a szikra, amit traktorhúzó verseny szervezéseként indított el néhány lelkes gazda, a város és az iskola.

A hely, a föld és a rendezvény szikrája mára berobbant, és az eddigi legnagyobb hajdúsági esemény kapui előtt állunk. A III. Hajdúsági Expón soha nem látott számú cég, elsősorban mezőgazdasági gépkereskedő, de mellette iparos és vendéglátó is jelezte részvételi szándékát az újjáalakult NAK teljes vezetősége, gazdák és érdeklődők ezrei jelezték, hogy szeretnének a hajdúság részesei lenni. Talán köszönhető annak is, hogy az országban és Kelet-Európában is egyedülálló módon sikerült csatlakoznunk a mezőgazdasági „FORMA-1"-be, a traktorhúzó versenyek Európa Kupájába. A nyolc európai ország részvételével zajló, a Lajtán túl csak Hajdúböszörményben megrendezésre kerülő kupa immár harmadik alkalommal látogat el városunkba. A 2013-as nézőszámot (10.000 ember) szeretnénk megtartani, de egy kicsit növelni is. Az előző évtől, 2012-től a Hajdúsági Expo alapgondolata, a mezőgazdasági kiállítások, vásárok palettájába új színt és élményeket varázsolni, a szakmai programok, előadások és a kiállítás eddig megszokott menetét „felborítani" és dinamikussá tenni. Ehhez „show" elemként igénybevettük a Tractor Pulling-ot (traktorhúzást), ami a világ legerősebb motorsportja és igazán emlékezetes mindenki számára. Az első két év kiállítói, cégvezetői és támogatóinak folyamatos kérése a szakmaiság emelése és a „show"-szerű programok csökkentése. Ezt az igényt meghallgatva és az ország legnagyobb cégeivel, valamint a „gazdákkal" egyeztetve 2014-re sikerült létrehozni a III. Hajdúsági Expót, mely megfelelően hosszas és tartalmas, ugyanakkor látványos és egyedülálló elemeket fog bemutatni az idelátogató érdeklődőknek.



2014. augusztus 15-én (pénteken) reggel 9.00 órakor a Nagy Talajművelő Show szántóföldi bemutatójával kezdetét veszi a „szakma" bemutatkozása, mely a hajdúsági földdel küzd meg és mutatja be a gyakorlatban a nagy gépmárkák tudását. A talajművelés után a fő helyszínen, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolában kezdetét veszi a szakmai program, amely három nagy témakört dolgoz fel, a legjobb előadók és minisztériumi, kamarai szervezetek, cégvezetők bevonásával. A mezőgazdaság előtt álló kihívások, a közös agrárpolitika 2014-2020. közötti lehetőségei, az öntözés és vízgazdálkodás, a géptámogatások rendszere, a megye nagyobb cégeinek bemutatkozása és az őket érintő kihívások, hatások megfogalmazása tovább erősíti a szakmai elkötelezettségünket és azt az igényünket, hogy a szereplők egy közös asztalnál találkozzanak, üljenek le és bátran kérdezzenek, vitázzanak együtt.

A szakmai előadások és a hivatalos megnyitó után az Európában is egyedülálló „Traktorkarneválé" a terep, mely a város nagykörútján vonul végig és a városközpontban a Korpona utcán lelátókon és a járdákról ezrek csodálhatják meg a veterán traktorokat, a versenytraktorokat, a gazdák által használt legújabb erőgépeket és mindezt táncosok és zenekarok kíséretében.
A három napon át tartó kiállítás száz feletti céget mutat be, színvonalasan berendezett kültéri és beltéri területeken. A kiállítással egyidejűleg Magyarország egyetlen traktorhúzó pályáján szombat és vasárnap 9 órától kerül sor a Traktorhúzó Európa Kupa futamainak lebonyolítására és az amatőr versenyszámok lebonyolítására.

Várunk minden kedves érdeklődőt, a gépeket és a földet szerető hajdúsági és idelátogató vendéget erre a nagyszerű böszörményi hétvégére.

Bővebb információ: http://www.hbexpo.hu/