A Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeleti államtitkársága és a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. 2015 októberében kötött megállapodást a Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform létrehozására és működtetésére. A platform célja, hogy az együttműködő felek segítséget nyújtsanak a hazai élelmiszeripari vállalkozásoknak nyomonkövetési rendszereik, üzleti kommunikációjuk és fogyasztói marketingeszköztáruk nemzetközi szintre történő emelésében.

Az együttműködés keretében nemzetközi azonosítási, kommunikációs és nyomonkövetési szabványok és azokra épülő korszerű, internetalapú és mobiltechnológiát alkalmazó megoldások széles körű bemutatására és az érintett szektorok számára hazai nyomonkövetési útmutató kidolgozására került sor. A hús és hal, a tej és tejtermék, a bor és pálinka, valamint a zöldség és gyümölcs munkacsoportok két éven keresztül dolgoztak azon, hogy az útmutatók valóban átfogó ismereteket adjanak a nyomonkövetésről az érintett élelmiszeripari vállalkozások számára.

A fogyasztóknak egyre fontosabb a termékek nyomonkövethetősége – fotó: Shutterstock

Az útmutatókban megtestesülő tudás minél több vállalkozáshoz, szakemberhez való eljuttatása érdekében országos roadshow-ra kerül sor, amelynek állomásai 2018 tavaszán Kaposvár, Debrecen, Mosonmagyaróvár és Szekszárd, 2018 őszén Szeged, Budapest, Eger és Szarvas.

A rendezvények programja:
10.00 - 10.15 A helyszínt biztosító egyetem köszöntője – egyetem képviselője
10.15 - 10.30 Földművelésügyi Minisztérium bevezetője – FM főosztályvezető
10.30 - 11.30 Nyomonkövetési útmutatók átfogó ismertetése – GS1 Magyarország munkatársai
11.30 - 12.00 Kávészünet
12.00 - 12.30 Szabványos nyomonkövetési megoldások bemutatása – GS1 Magyarország munkatársai
12.30 - 13.00 Pilot projekt bemutatkozás – vállalkozás képviselője
13.00 - 13.30 Nyomonkövetési megoldás gyakorlati bemutatása – vállalkozás képviselője

A rendezvényeken való részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a helyszín és az időpont kiválasztásával ezen a linken keresztül lehet.