Mindent megtesznek a halgazdaságok azért, hogy karácsonykor elegendő mennyiségű hal álljon majd rendelkezésre, de borzalmasan rossz évet zártak a termelők. A legfőbb ok az óriási vízhiány, sok haltermelő inkább átáll növénytermesztésre.

Kilónként 850 forintos őszi pontyárban állapodott meg a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet a Magyar Országos Horgász Szövetséggel. Ez a költségek emelkedéséhez képest csekély mértékű növelés az egy évvel ezelőtti 760 forintos árhoz képest – mondta a Világgazdaságnak Lévai Ferenc, a Ma-Hal szóvivője.

Ebből az is következik, hogy idén ősszel nem várható áresés a szokásostól (25 %-os árcsökkenés az általános ősszel) eltérően, de a halgazdaságok veszteségeinek így is csak körülbelül felét sikerül elismertetni.

A Dunántúlon a tavaszi időszakban rendkívül vízhiányossá váltak a tavak, hűvös is volt, így a kora tavaszi természetes hozam kevesebb volt. Májusban ugyan előfordultak csapadékosabb periódusok, de a tavak vízpótlása szempontjából nagy jelentősége ennek nem volt. A napi párolgás viszont óriási, 1,5-2 centiméternél is több volt.

A halak egy része elpusztult az oxigénhiányos vízben, ráadásul könnyű zsákmányt jelentettek több hallal táplálkozó védett madarunknak is. A nagykócsag és a szürke gém számára is ideálisak voltak az 50 hektáros  tómedrek, amelyekben 40-60 centiméterre apadt a víz. Becslések szerint 600–800 mázsa hal is elpusztulhatott.

A takarmányárak növekedése is további nehézségeket okozott

Mintegy 40 százalék drágult a haltakarmány, ami egyébként a termelési költségeknek mintegy 40 százalékát teszi ki. Egyre drágább az üzemanyag, a bérek pedig folyamatosan emelkednek, a beruházások is egyre drágábban valósíthatóak meg például a faanyagok drágulása miatt.

A Ma-Hal a nehéz helyzet ellenére tartotta magát a Mohosz-szal kötött szerződéshez, és minden horgászegyesület megkapta a telepítésekhez szükséges halat, annak ellenére is, hogy külföldre akár drágábban is eladható lett volna, hiszen a halhiány egész Európára jellemző. A halhiányról és a hazai horgász-szervezetekről korábban mi is írtunk.

Idén kevés lesz az exportált hal

A hazai, körülbelül 13-15 ezer tonnás haltermelésből mintegy 5000 tonnát tesz ki a Mohosznak átadott mennyiség, és ugyanennyi a hazai piacon értékesített mennyiség. Körülbelül 3-5 tonna marad általában a külföldi exportra, ami idén sokkal kevesebb lesz, hiszen a haltermelés 25-30 százaléka hiányzik.

halak

A halak egy része elpusztult az oxigénhiányos vízben – Fotó: pixabay

Lévai Ferenc szerint a kilátások nem túl jók, éles árverseny van a piacon, és az európai halászatban hiányoznak területalapú, illetve a termeléshez kötött támogatások – írja a vg.hu. Kifejtette azt is, hogy Romániában is hasonló a helyzet, sokan feladták már a halászatot, a kiszáradt tómedreket felszántották, bevetették kukoricával.

Egy év alatt kereshetnek annyit a kukoricával, amennyit halászattal öt év alatt.

Magyarországon körülbelül 100 olyan hektárról tud Lévai Ferenc, amelynek a tulajdonosa inkább a kukorica mellett dönt. A termékeny iszapos talajon jó termésre számíthat, ami a területalapú támogatással együtt mindenképpen jobb üzlet, és nem mellékesen kevesebbet is kell vele dolgozni.

Tervek a halgazdálkodásban

A Széchenyi2020 oldalon megtekinthető a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz tervezete. A program-dokumentum bevezetőjében az áll, hogy az akvakultúra a világ állattenyésztésen alapuló élelmiszer-termelésének leggyorsabban növekvő ágazata.

Az akvakultúra a halellátás legfőbb ágazataként funkcionál, szerepet játszik

  • a lakosság élelmiszer-ellátásában,
  • a természetes vizek halállománypótlásához szükséges telepítőanyag biztosításában,
  • és a horgásztavak mennyiségi és minőségi haligényének kielégítésében.

A tengeri túlhalászás következményeként az egészséges élelmiszer (halhús) fogyasztását egyre inkább az akvakultúrás haltermelés elégítheti ki, így várható az ágazat szerepének növekedése az élelmezésben.

Az Európai Uniónak (EU) a 2021-27-es programozási ciklusban célja az akvakultúra-fejlesztés területén az adminisztratív terhek csökkentése, valamint az egyenlő esélyek biztosítása a külpiacokkal szemben.

A várható hazai támogatások 50-60 %-sok intenzitással lesznek elérhetőek a halászattal és feldolgozással foglalkozó haltermelő vállalkozások számára.