Minden évben kiemelt figyelmemet fordít a kormányzat arra, hogy a rászorulóknak legyen mivel fűteni a téli időszakban. A Szociális Tüzelőanyag Program keretében idén az állami erdőgazdaságok 1919 kistelepülésen összesen 206 ezer köbméter tűzifát juttatnak a rászorulóknak.

tüzifa

Összesen 206 ezer köbméter tűzifa jut a rászorulóknak – fotó: AM/Fekete István

Ennek legnagyobb része tölgy, akác vagy bükk, azaz kemény faanyag, míg kisebb részben nyár és egyéb puhább szövetű faanyag. A legtöbb igény, mintegy 50 ezer köbméter a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben gazdálkodó Nyírerdő Zrt-hez érkezett. Nagy mennyiséget, mintegy 33 ezer köbmétert biztosít az ország északkeleti hegyvidéki részében gazdálkodó Északerdő Zrt. is.

Ahogy az elmúlt évben, a pályázatokat idén is már nyár végén kiírták, hogy az előző évben megtermelt, száraz és ezért nagyobb fűtőértékű tűzifát kaphassák a rászorulók. Az önkormányzatok és az állami erdőgazdaságok közös munkájának köszönhetően az ünnepek előtt az igényelt mennyiség legnagyobb részét, összesen 165 ezer köbméter fát kiszállítanak a településekre. Ahol igény volt rá, ott az erdőgazdaságok a szállításban is segítséget nyújtottak az önkormányzatoknak.

szociális tűzifa

Az erdőgazdaságok még a szállításban is segítenek az önkormányzatoknak  – fotó: AM/Fekete István

A program 9 éve indult útjára, és az ötezer főnél kisebb lakosságszámú településeken élők tüzelőanyag felhasználásához járul hozzá. Ez alatt az időszak alatt az állami erdőgazdaságok több mint egymillió köbméter, fenntartható módon kezelt erdőkből származó tűzifát biztosítottak az igénylő önkormányzatok számára, hogy minden évben minél többen meleg otthonban tölthessék az ünnepeket és a téli időszakot.