Éles hangú közleményben bírálta Emmanuel Macron Jair Bolsonarót a Brazília esőerdőit pusztító tűz elleni harc hiánya miatt. Az Élysée-palota által kiadott közleményben a francia elnök azt állítja, brazil kollégája egyszerűen hazudott neki, a júniusi G20-csúcson a klímavédelem melletti elkötelezettségéről beszélt neki, emiatt pedig Franciaország nem fogja aláírni azt a történelmi jelentőségű szabadkereskedelmi megállapodást, amely az Európai Unió és a Mercosur országai – Brazília, Argentína, Paraguay és Uruguay – között jött létre 2019 júliusában, 20 évnyi tárgyalássorozat után.

Jair Bolsonaro nemrég még úgy nyilatkozott, Brazíliának nincs pénze a tűzoltásra, és csak a diplomáciai fenyegetések árnyékában gondolta meg magát annyira, hogy bevesse a hadsereget a természeti katasztrófa megfékezése érdekében. Ezek közül a fenyegetések közül Brazíliát nyilvánvalóan Emmanuel Macron vétója érintheti a legfájóbban, az EU-Mercosur üzlet bukásával ugyanis a Mercosur-tagországoknak négymilliárd eurónak megfelelő összegbe kerülhet a hatályban maradó vámok miatt. Hozzávetőlegesen ennyit veszítene egyébként az EU is… (A magyar szakmai szervezetek szerint az egyezménynek amúgy is csak szigorú kontroll alatt lehetne eleget tenni.)

A Brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet (INPE) közlése szerint 2019 eddigi nyolc hónapja alatt 72843 tűz lobbant lángra a dél-amerikai országban, 84 százalékkal több, mint tavaly. Ennek a jelentősége nem korlátozódik csak Brazíliára, mert ezek az esőerdők állítják elő a légköri oxigén 20 százalékát, és kötik meg a szén-dioxidot és az üvegházhatást okozó gázokat.

erdőtűz

2019 eddigi nyolc hónapja alatt 72843 tűz lobbant lángra a dél-amerikai országban – fotó: Shutterstock

Az erdőtüzek száma főleg Mato Grosso és Para államban emelkedett, ahol a mezőgazdasági területek elérik az Amazonas-medence esőerdeit, korábban gyors egymásutánban Németország és Norvégia is jelezte, hogy a nagyszabású fairtási akciók miatt felfüggeszti az esőerdők és az élővilág sokszínűségének védelmét szolgáló projektek támogatását Brazíliában.

Az Amazonas Alap nevű konstrukcióban a dél-amerikai ország eddig 300 millió koronát kapott Norvégiától. Brazília csak a német felfüggesztéssel 35 millió eurót bukik.

A brazíliai indián őslakosok szerint a hasonló erdőirtás egyáltalán nem példa nélküli, sok évtizedes hagyománya van annak, hogy az ország nyugati része felé előretörő marhapásztoroknak és szójatermesztőknek az esőerdők felégetésével hoznak létre művelhető területeket.