Egyelőre hajózik a gabona

Négy, összesen 140 ezer tonna mezőgazdasági terméket szállító hajó hagyta el vasárnap Ukrajna kikötőit – közölte az ország infrastrukturális minisztériuma. A minisztérium tájékoztatása szerint a hajók elhagyták Ukrajna délnyugati partvidékén található Odessza és Pivdennyi kikötőit, hogy Afrikába, Ázsiába és Európába induljanak.

A júliusi megállapodás óta összesen 1,1 millió tonna gabona érkezett Ukrajnából Afrikába, köztük öt hajó olyan hajó melyeket az ENSZ Élelmezési Világprogramja bérelt.

Sok afrikai ország gabonaimportja erősen függ Oroszországtól és Ukrajnától. Szeptemberben Putyin orosz elnök azzal fenyegetőzött, hogy visszaállítja az exportkorlátozást, azt állítva, hogy az Ukrajnából távozó gabona nagy része az Európai Unióba, nem pedig a fejlődő országokba kerül. Az ENSZ adatai azt mutatják, hogy a megállapodás aláírása óta több tucat szállítmány érkezett afrikai és más fejlődő országokba.

Négy, összesen 140 ezer tonna mezőgazdasági terméket szállító hajó hagyta el vasárnap Ukrajna kikötőit.

Négy, összesen 140 ezer tonna mezőgazdasági terméket szállító hajó hagyta el vasárnap Ukrajna kikötőit. Kép: Geograph/John Fiddes

Ukrajna bizakodó

A hónap elején Szenegálban tett látogatásán Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kijelentette, hogy országa „az utolsó leheletéig mindent megtesz annak érdekében, hogy az élelmezésbiztonság érdekében továbbra is ukrán gabonát exportáljon Afrikába és a világba”. Szintén vasárnapi hírek szerint az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese Moszkvában tárgyalt a júliusi megállapodás meghosszabbításáról – jelentette diplomáciai forrásra hivatkozva a Tass orosz állami médiaügynökség. Az ügynökség tájékoztatása szerint Griffiths – Rebeca Grynspannal, az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának főtitkárával együtt – Szergej Versinin orosz külügyminiszter-helyettessel egyeztetett.


Az ENSZ, Oroszország, Ukrajna és Törökország között júliusban kötött megállapodás óta több mint hatmillió tonna gabona és egyéb mezőgazdasági export hagyhatta el Ukrajnát.

Az eredeti megállapodás az aláírást követő 120 napig volt érvényben, és a következő hónapban jár le. A hét elején Griffiths kijelentette, hogy „biztos abban, hogy a megállapodást meghosszabbíthatják, esetleg hosszabb időre is."

Oroszország és Ukrajna a világ két legnagyobb gabonaexportőre, Oroszország pedig az első számú műtrágyaexportőr.

Oroszország és Ukrajna a világ két legnagyobb gabonaexportőre, Oroszország pedig az első számú műtrágyaexportőr. Kép. Pexels

Az oroszok kilépnének

Gennagyij Gatilov, aki az Orosz Föderáció állandó képviselője az ENSZ Hivatalánál és más nemzetközi szervezeteknél Genfben a Reutersnek adott interjújában Moszkva aggodalmainak adott hangot, a fekete-tengeri gabonaexportról szóló megállapodással kapcsolatban, és utalt rá, hogy készek elutasítani a megállapodás jövő hónapban történő megújítását, ha nem teljesítik követeléseiket.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete és Törökország júliusban közvetített megállapodása megnyitotta az utat Ukrajna előtt, hogy újraindítsa a gabonaexportot a fekete-tengeri kikötőkből, melyeket Oroszország megszállása óta bezártak, és egyben Moszkva garanciákat nyert saját gabona- és műtrágyaexportjára. A megállapodás akkor segített elhárítani a globális élelmiszerválságot, de a tény tény maradt: Oroszország és Ukrajna a világ két legnagyobb gabonaexportőrei, Oroszország pedig az első számú műtrágyaexportőr.

Moszkva ugyanakkor többször is panaszkodott a végrehajtás miatt, azzal érvelve, hogy továbbra is nehézségekkel néz szembe műtrágya-, és élelmiszerexportja.

Gennagyij Gatilov, Oroszország genfi ​​ENSZ-nagykövete a Reutersnek adott interjújában elmondta, hogy Moszkva szerdán levelet juttatott el Antonio Guterres ENSZ-főtitkárhoz, amelyben szerepelt a panaszaik listája. Az ENSZ-tisztviselők vasárnap Moszkvában tárgyalnak a megállapodás megújításáról.

"Ha azt látjuk, hogy az ügylet orosz oldalán nem történik semmi az orosz gabona- és műtrágyaexporttal, akkor elnézést, de más szemszögből kell néznünk a dolgot"

– mondta Gatilov. Arra a kérdésre, hogy Oroszország az aggodalmak miatt megtagadhatja-e a gabonaszerződés megújításának támogatását, azt mondta: "Fennáll a lehetőség... Nem vagyunk a gabonaszállítás ellen, de ennek a megállapodásnak egyenlőnek kell lennie, tisztességesnek és tisztességesen kell végrehajtania minden félnek."

Oroszország megszállása óta bezártak és egyben Moszkva garanciákat nyert saját gabona- és műtrágyaexportjára.

Oroszország megszállása óta bezártak és egyben Moszkva garanciákat nyert saját gabona- és műtrágyaexportjára. Kép: Pexels

Távolodó békeremények

Gatilov nem bocsátotta a sajtó rendelkezésére a levél másolatát. A karrierdiplomata, aki a genfi ​​poszt elfoglalása előtt külügyminiszter-helyettes volt, elmondta, hogy a közel nyolc hónapig tartó ukrajnai háború tárgyalásos megoldásának kilátásai halványodnak. Olyan, általa "terrorista cselekményeknek nevezett" történésekre hivatkozott, mint például a Krím felé vezető hídon történt robbanás.

"Mindez megnehezíti a politikai megoldás elérését"

- vélekedett. Arra a kérdésre, hogy Vlagyimir Putyin és Joe Biden amerikai elnök találkozhatnak-e, Gatilov azt mondta, hogy ez nem kivitelezhető, tekintettel az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott katonai támogatására. "Ez az Egyesült Államokat a konfliktus részévé teszi" - mondta. Derűlátóbb volt azonban az egyéb tárgyalási eredményekkel kapcsolatban, mint például a segélyek kérdése és a további fogolycsere, és ezeket "lehetőségnek" nevezte. Elmondta, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt küldöttsége a közelmúltban Moszkvában találkozott az orosz védelmi minisztériummal egy esetleges csereügylet érdekében, de további részleteket nem közölt. Az ICRC nem fűzött kommentárt a kijelentésekhez.

(Forrás: Reuters)