18 friss és krémes mascarponét tesztelt a Szupermenta. Származást tekintve nyolc külföldön gyártott – hat olasz, két osztrák – és tíz hazai előállítású terméket vettek nagyító alá az analitikus szakemberek. A vizsgált termékek zsírtartalma a laboratóriumi eredmények alapján 21,6-50,2 % között mozgott.

A Nébih laboratóriumaiban a szakemberek ez alkalommal is elvégezték az élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatokat, többek között ellenőrizték a hamisítás előfordulását, továbbá a tartósítószer-, a laktóztartalom és a mikrobiológiai vizsgálatokra is sor került. E szempontok mentén mindent rendben találtak a hozzáértők.

A hatósági felügyelők a helyes jelölés ellenőrzése céljából megvizsgálták a termékek csomagolásán a zsírra, a telített zsírsavakra és a szárazanyagban lévő zsírtartalomra vonatkozó jelöléseket, de a fehérjetartalom, a GMO mentességre utaló felirat és az allergének jelölésének ellenőrzése sem maradhatott el. A Nébih munkatársai ezek vonatkozásában is mindent rendben találtak.

tiramisu

Néhány kivételtől eltekintve szinte minden szempontnak megfeleltek a vizsgált mascarpone termékek – Fotó: pixabay

Négy termék esetében azonban akadtak egyéb jelölési hibák, a tápértékjelöléssel, a nem megfelelően jelölt összetevőkkel és a mennyiség jelölésével kapcsolatban egyaránt. A hibák miatt az érintett mascarponék forgalmazói ellen hatósági eljárás indult; a hatósági felügyelők élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabnak ki, amelynek várható összege együttesen mintegy 150 000 forint.

Az elméleti vizsgálódást követően végül a Szupermenta terméktesztek egyik legnépszerűbb mozzanata is soron következett: a kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a dobogó legfelső fokára a Galbani Mascarpone Érlelés nélkül készült, zsírdús, friss sajt állhatott, a második helyen a Milfina Mascarpone Tejszínes, zsírdús, friss krémsajt végzett, míg a harmadik helyet a Kisteleki Mascarpone krém Utóhőkezelt cukrászati és gasztronómiai készítmény érdemelte ki.

További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.