Évek óta kritikus szinten van a munkaerőhiány a mezőgazdaságban, főleg a kézimunkaigényes területeken hallani leginkább a problémáról, mint amilyen a zöldség- és gyümölcságazat. Idén valamivel javult a helyzet a nyári idénymunkaszezonban, csökkent a munkaerőhiány, de így is több mint tízezer főnek tudna munkát adni az ágazat – mondta a Világgazdaságnak Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyü­mölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Ugyanakkor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában dolgozók közül sokak szerint éppen ellenkezőleg, egyre több idénymunkás hiányzik, bár az óradíjak már elérték az ezer forintot, ennyiért is nagyon nehéz jó munkást találni.

idénymunka

A tavalyi mélyponthoz képest kevesebb, de így is tízezres nagyságrendű munkás hiányzik – fotó: MTI/Bugány János

Ledó Ferenc szerint tavaly érte el az idénymunkások hiánya a mélypontot, idén jobb a helyzet, de a javulás okát még keresik. A FruitVeB elnöke megemlítette, hogy idén érezhetően több diák dolgozik, de azt is hozzátette, hogy a nagy betakarítási szezon még csak most kezdődik.

A termelők ahol lehet gépesítéssel és a munkakörülmények javításával igyekeznek orvosolni a munkáshiányt. A nagyobb termelők igyekeznek áprilistól szeptember végéig folyamatosan munkát biztosítani, hiszen sokan azért nem vállalják az idénymunkát, mert csak néhány hétre ad megélhetést.

A mezőgazdaságban a csúcsidőszak a július–szeptemberi betakarítási szezon, a terméktanács elnöke szerint ilyenkor 60–80 ezer idénymunkásra van szüksége az ágazatnak, és körülbelül 10–15 ezer fő hiányzik a piacról.