Az októberben debütált, „HalPéntek” elnevezésű, halfogyasztást ösztönző országos kampányt az Agárminisztérium támogatásával, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) indította el. A program célja, hogy a fogyasztók a halpentek.hu weboldalon keresztül térképek segítségével megtalálják a halárusító helyeket és a halas ételeket kínáló éttermeket, emellett itt válogathatnak a folyamatosan bővülő receptek között, melyeken keresztül bemutatható, hogy a hazai halfajok változatosan és könnyen elkészíthetőek.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára kiemelte: A magyar halak nemcsak nagyon finomak, de fogyasztásuk rendkívül egészséges. Az utóbbi években örvendetesen javult a haltermékek hozzáférhetősége a boltok polcain, és folyamatosan gyarapszik a halas éttermek, büfék, bisztrók száma is.

ponty

A halhús rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz – fotó: Shutterstock

Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője elmondta, hogy szeretnék, ha a péntek újra a halfogyasztás napja lenne Magyarországon, mivel mindenki számára ismert, hogy a hal fogyasztása pozitív élettani hatással bír, könnyen emészthető, magas fehérjetartalmú, vitaminokban gazdag táplálék.

Magyarországon jelenleg csupán 6,7 kg/fő az éves halfogyasztás, ami messze elmarad az EU 20 kg-ot is meghaladó átlagától.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a „Kapj rá!” kommunikációs és promóciós kampány uniós célkitűzése a hazai halfogyasztás 20%-kal történő megemelése volt hét év alatt, azonban a kampány indulásakor, a 4 éve jegyzett 5,7 kg/fő éves átlag mára több mint 18%-kal 6,7 kg fölé emelkedett.