Két orvvadászt fogtak el a Tolna vármegyei Kisszékelyen, akik a gyanú szerint egy helyi tanyánál illegális szórót létesítettek és az elmúlt egy hónapban legalább két szarvast ejtettek el engedély nélkül.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n azt közölte, hogy egy erdő- és vadgazdálkodással foglalkozó társaság feljelentése alapján indult eljárás hivatalból ismeretlen tettes ellen.

A terület vadászmestere értesítette a rendőrséget, mivel vadászati jogosultsága csak a társaságuk tagjainak van. A tanyához tartozó, részben bekerített területen lévő szóró és vadkamera a tudtuk és beleegyezésük nélkül került oda. A közelben talált állatbőrök és csontok alapján minimum egy-egy, a társaság tulajdonát képező dám- illetve gímszarvast ejthettek el – tudatták a police.hu-n.


A tamási rendőrök rövid időn belül azonosították a tanya 69 éves sárbogárdi tulajdonosát és 82 éves, Sáregresen élő apósát. A férfiak lakásán, illetve a kisszékelyi présházban tartott kutatások során vadászfegyvert, lőszereket és fagyasztott vadhúsokat foglaltak le. A két férfit orrvadászat bűntettének gyanújával hallgatták ki, mindketten részben beismerő vallomást tettek.

A nyomozás a Tamási Rendőrkapitányságon folytatódik.

Indexkép: police.hu