A Pátkai-tározó kulcsfontosságú, hiszen a téli időszakban ebből pótolják a Velencei-tó vizét. Bár nagy szükség van erre, az itt élő halak számára ez nem egy kedvező folyamat - írta meg az Infostart.

Javuló vízminőség

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közleménye szerint a víztározóban található víz minősége egy év alatt sokat javult, ezzel együtt halpusztulás tényét jelezték. Kiderült, hogy a tározóban található algák folyamatosan és gyorsan pusztulnak a lehűlő vízben. Az oxigéntermelésük kiesése, valamint a tározó magas szervesanyag tartalma miatt a lebontó folyamatok kerültek túlsúlyba. Ennek következménye, hogy a halállomány gyorsan pusztul, a tározóban oxigénhiány alakult ki.

Csökkent klorofill tartalom

A tavaly év végi vízeresztés után lecsökkent a tározó klorofill tartalma, ami miatt oxigénhiányos állapot kezdődött meg. A január eleji teszt során a Zámolyi- és a Pátkai-zározó elfolyó vizét, a Császár-víz torkolati szakaszát, valamint a Velencei-tóban kialakult vízminőség változásokat négy helyen mintázták.

A jelentésből kiderült, hogy valóban megnőtt a klorofill koncentráció, az oxigénhiány viszont elmúlt, ennek ellenére még mindig folyamatosan újabb és újabb haltetemek jelennek meg a víz felszínen. A legnagyobb probléma, hogy az értékek erősen ingadoznak, amely nem kedvez az itt élő állatoknak.


Friss víz kellene

A tározónak nagy szüksége lenne friss vízre. A Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége társadalmi elnöke, Nagy Attila elmondta, hogy nem volt túl jó lépés kiengedni a vizet a tározóból, amely korábban sem volt alkalmas a lehalászásra. Emiatt nem tudják megmenteni a még meglévő halállományt sem. Bevallotta, hogy a halpusztulást már korábban megjósolták.

Az adott víztérfogathoz nagyon jelentős halállomány élt a tározóban. A nagy víztérben azonban egy olyan állomány alakult ki, amelynek az itteni élet rendkívül komfortos volt. Ugyanennyi hal egy egyharmad mennyiségű vízben azonban már kevésbé érzi magát jól.

A halpusztulást már korábban megjósolták - fotó: pexels.com

"Ellenben a Velencei-tó most „egész jó irányba halad"

– tette hozzá a szövetség megyei elnöke, majd kiemelte, hogy amennyiben csapadékos lesz a tavasz, akkor akár a minimális 130 centiméteres vízállást is elérheti a tó, ami nemrég 117 centiméteres volt.

"A tavalyi esztendőt csupán a ponty és a kárász élte túl a tóban, a ragadozó állomány viszont jelentősen visszaszorult"

- zárta gondolatait.