A sajt ára egy év alatt 43,4, májushoz mérve 5,9 százalékkal nőtt júniusban a KSH inflációs jelentése alapján. Ezzel a margarin után a második legjobban dráguló élelmiszer volt.

A magyar sajtvásárlók körében messze a trappista a legnépszerűbb

A magyar sajtvásárlók körében messze a trappista a legnépszerűbb – Fotó: Pxfuel

Ha sajtról van szó, a magyar fogyasztók árérzékenyek, tízből kilencen nagy boltláncokban és hipermarketekben veszik meg a termékeket, és a legtöbben havonta 3-4 ezer forintot költenek sajtokra.

A magyar sajtvásárlók körében messze a trappista a legkeresettebb, majd a mozzarella és az eidami jön a sorban.

A fiatalok adnak esélyt leginkább a különleges sajtfajtáknak, de kedvező ár esetén a többség is szívesen kipróbálna új típusokat – derült ki a Szarvasi Mozzarella friss kutatásából.

A sajtkedvelők 41 százaléknak az is fontos, hogy az áru magyar termelőtől származzon.

Szintén a kutatásból származó adat, hogy a magyarok háromnegyede rendszeresen fogyaszt sajtot: a megkérdezettek harmada havi két-három alkalommal, negyede hetente egyszer vásárol ebből a tejtermékből, míg 14 százalékuk heti kétszer-háromszor is tesz a kosarába sajtot.

A megkérdezettek csupán 26 százaléka válaszolta azt, hogy havonta egyszer vagy még ennél is ritkábban szerzi be az élelmiszert.


A felmérés szerint a sajtvásárló magyarok körében a trappista messze a legismertebb sajttípus, a válaszadók 90 százalékának elsőre ez a fajta jut az eszébe a sajtról, jóval leszakadva következik az eidami-mozzarella-camembert trió. Legkevésbé pedig a brie-t és a gorgonzolát ismerik a vásárlók.

Érdekesség, hogy a 18-29 évesek közül az átlagnál kevesebben (78 százalék) vásárolják a trappistát, és többen szavaznak a fetára (24 százalék) vagy a cheddarra (28 százalék).

Mennyit költünk sajtokra?

  • A legtöbben (a megkérdezettek 39 százaléka) egyébként havi 3-4 ezer forintért tesz a kosarába sajtot.
  • Havonta kevesebb mint ezer forintból 12 százalék hozza ki a sajtvásárlást.
  • 32 százalék 1 és 2 ezer forint közötti összeget költ sajtokra havonta.
  • 18 százalékos azoknak az aránya, akik 5 ezer forint fölötti összeget áldoznak erre az élelmiszerre.

A többség a legolcsóbb, a kilónként 3000 forint alatti sajtokat vásárolja, ez a megkérdezettek 57 százalékára jellemző.

Hol vásárolunk sajtokat?

Az árérzékenység mellett a korábbi tapasztalatok befolyásolják leginkább a sajtválasztást: a vásárlók 92 százalékánál játszik szerepet a döntésben az ár, 89 százalékuk számára pedig fontos, hogy jó élményei legyenek az adott termékkel. A harmadik legfontosabb szempont az adott sajt fajtája.

A mozzarella változatos, számos étellel kombinálható

A mozzarella változatos, számos étellel kombinálható – Fotó: Pxfuel

41 százaléknak fontos, hogy az áru magyar termelőtől származzon, 18 százalék vásárol szívesebben biogazdálkodásból származó sajtot és csupán 19 százaléknak számít, hogy csomagolásmentes legyen az áru.

Legkevésbé az fontos a választáskor, hogy laktózmentes legyen a termék: a válaszadók 64 százalékát egyáltalán nem érdekli ez a tulajdonság, és mindössze 16 százalékuknak nem mindegy, hogy tartalmazza-e ezt az allergént.

A beszerzési helyeket tekintve toronymagasan a bolt- és áruházláncok vezetnek, a válaszadók 88 százaléka vásárolja a sajtot ilyen helyeken, míg termelői piacon, illetve vásárcsarnokban 6-6 százalék. Csupán 3 százalék rendeli házhoz a tejterméket termelőtől, 2 százalék maga készíti el otthon rendszeresen, bár a sajtkészítést a megkérdezettek 15 százaléka legalább egyszer kipróbálta már.