A gazdáknak is hatósági áras üzemanyag jár a mezőgépekbe

Ezt pedig nem más mondta július végén, mint Gulyás Gergely miniszter, aki kifejezetten a magántulajdonban lévő gépjárművek, a mezőgazdasági erőgépek illetve traktorok és taxik működtetéséhez kapcsolta a 480 forintos üzemanyag árplafont - írta a 444. A gyakorlat azonban mást mutat, mivel a mezőgazdasági gépekkel csak ritkán lehetséges fizikailag is beállni a benzinkútra, és amivel be lehet, azzal is csupán az adott kút jobb esetben egyszeri 50 literes, rosszabb esetben 20 literes limittel lehet csak töredékére tölteni a jóval nagyobb kapacitású tankokat.

Aki látott már közelről kombájnt vagy egyéb nagy méretű mezőgazdasági munkagépet, az pontosan tudja, hogy ezek egyfelől nem is tudnak beállni egy üzemanyagtöltő állomásra, másfelől a gazdák üzemszerűen a telephelyeiken tankolják fel őket

- írta a 444. Július vége óta azonban már nincs mód a hatósági áras kiszállításra. A 7,5 tonnánál nagyobb mezőgazdasági járművek eddig mentességet élveztek, és a telephelyre szállítva, avagy tartályba töltve is vehettek üzemanyagot nagyobb tételben. A G7 portál kiderítette azonban azt is, hogy voltak olyan benzinkutak, melyek megtagadták az ilyen kiszállítást - noha sok helyütt ez a dolog jól működött. Eddig.

A mezőgazdasági gépekkel csak ritkán lehetséges fizikailag is beállni a benzinkútra, és amivel be lehet, azzal is csupán az adott kút jobb esetben egy forgalmira napi egyszeri 50 literes, rosszabb esetben 20 literes üzemanyag-eladási limitjéig.

A mezőgazdasági gépekkel csak ritkán lehetséges fizikailag is beállni a benzinkútra, és amivel be lehet, azzal is csupán az adott kút jobb esetben egy forgalmira napi egyszeri 50 literes, rosszabb esetben 20 literes üzemanyag-eladási limitjéig. Kép: Google Streetview

Ellentétes agárvezetői vélemények

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnök Facebookon posztolva még azt írta: "A kormány a 480 Ft-os üzemanyagárat a mezőgazdasági erőgépeknél fenntartja!" A poszt alatti kommentekben a 444 észrevétele alapján azonban a gazdák arra panaszkodnak, hogy esetenként az üzemanyag

"20-50 literjével rohangálnak a határból a kutakra, nem ritkán 20-30 kilométereket megtéve, hogy azután 2 óra alatt elégessék azt a munkában, majd kezdjék elölről az egészet”.

A G7 portál megkereste az Agrárgazdasági Kamarát, akik megerősítették, hogy a gazdák csak a "töltőállomásokon a jármű/gép tankjába töltve vásárolhatnak hatósági áron üzemanyagot". Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára azt tette ehhez hozzá: “A jogszabály, ahogy a piacon értelmezik a szabályozást, illetve amit kommunikál a kormányzat, az egyáltalán nincs szinkronban” – írta a G7 nyomán a 444.

A portál 3 lehetséges kimenetelt említett a kialakult helyzet nyomán az agráriumban:

  • Az gazdák a piaci üzemanyagköltségeket beépítik az árakba (ez nagyon valószínű, semmi sem indokolja, hogy ne tegyék meg, a gazdák nem jótékonysági intézmények, és nem is a saját maguk pénztárcájának ellenségei).

  • Lesznek sajnos akik a halmozódó katasztrófahelyzetek nyomán tönkremennek, és ez tovább erősíti majd az inflációs hatásokat, illetve termény, áru is sokkal kevesebb lesz (ennek sajnos már vannak jelei, élénkül a termőföld-piac)

  • Lesznek, akik egyénileg, szürke vagy fekete kiskapukat keresnek (ilyenformán talán a szabályozás is okolható ezért, ami kvázi motivációt teremt az ügyeskedésre)

(Forrás: 444.hu)