Az európai mezőgazdaságnak a közeli jövőben több, egymással nem könnyen összeegyeztethető feladatot kell teljesítenie, nevezetesen az értéktermelés növelését, a környezetterhelés csökkentését és a biodiverzitás megőrzését, illetve az élelmiszerbiztonság kockázatainak maximális kiküszöbölését. Ehhez nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak a földön és a levegőben alkalmazható robotok és drónok, valamint a digitalizálás egyéb eszközei, amelyeknek a mezőgazdasági alkalmazása rohamosan terjed.


Az új eszközök bevezetése egyben vonzó munkalehetőségeket teremthet a fiatalok számára is, fékezve ezzel a mezőgazdaságban dolgozók fokozódó elöregedését. A légifelvételek készítésében és elemzésében, valamint a precíziós gazdálkodás eszközeinek fejlesztésében szerepet játszik az EU által finanszírozott „Flourish” projekt.

A szóban forgó eszközök forradalmasítják a mezőgazdaságot, nemcsak a terméseredmények növelése és a költségek csökkentése, hanem a növényállomány összehangolt kezelése, illetve a környezet kímélése és a termelés kemikáliáktól való függetlenítése révén is (vegyszereket nem az egész táblán, csak a fertőzött, illetve fertőzésnek kitett részeken kell alkalmazni).

Amint Prof. Roland Siegwart, projektkoordinátor hangsúlyozta: „a hagyományos műveléshez viszonyítva a precíziós gazdálkodás által alkalmazott technikák sokkal inkább környezetkímélők, a vetés nem fertőzött részein pedig a növények egészségesebb fejlődését teszik lehetővé”. A precíziós gazdálkodás eljárásainak fejlesztése rendkívül fontos, ezért a „Flourish” célja a már meglévő és az ideális robotok közötti szakadék áthidalása.

Flourish

A projekt konzorcium kifejlesztett egy autonóm gazdálkodási rendszert, amelyben drónok és a robotok együtt dolgoznak a termény és a környezeti tényezők tulajdonságainak nyomon követésében és a növényvédelmi munkálatokban. Az újonnan kifejlesztett robotrendszer ötvözi a kis önálló, multifunkciós pilóta nélküli légi jármű (UAV) légi felmérési képességeit a többfunkciós pilóta nélküli járművel (UGV).

Egy kamerával, szenzorokkal és GPS-szel felszerelt drón képes a vetések állapotának legfontosabb jellemzőit szkennelni, emellett különbséget tud tenni a gyomok és a termesztett növények köztt. Feladata befejeztével a drón lehatárolj az UGV-nek a kezelésre szoruló területeket.

Ezek alapján a „Bonirob” névre keresztelt UGV robot a szükséges műveleteket automatikusan el tudja végezni oly módon, hogy növényvédő szert nem az egész táblára, hanem csak egyes területekre permetez, gyomok előfordulása esetén pedig azokat mechanikusan (gyomirtó szer nélkül) eltávolítja. A „Bonirob” alkalmazásánál nagyon fontos annak képfelismerő képessége.

A „Flourish” tagjai a felhasználókkal együtt a termékspecifikációk meghatározásán dolgoznak, és igyekeznek biztosítani az érdekek összehangolását. Emellett az újonnan kifejlesztett rendszert felülvizsgálják, és optimalizálják, igyekezve azt a felhasználó számára könnyebben érthetővé és kezelhetővé tenni. Céljuk továbbá, hogy eszközeiknek a piacon lévő egyéb eszközökkel való összehangolhatóságát egyszerűsítsék.