Feltétel nélküli engedély

Fehéroroszország pénteken közölte az ENSZ-szel, hogy előfeltételek nélkül engedélyezi az Ukrajnából származó gabona tranzitját a területén keresztül, litván kikötőkből történő exportra - közölte az ENSZ szóvivője.

Fehéroroszország ami Oroszország közeli szövetségese, és a február 24-i moszkvai ukrajnai invázió felvonulási területét is biztosította, még júniusban közölte, hogy átengedik az ukrán gabonát az országon keresztül a balti-tengeri kikötőkbe, ha Fehéroroszországnak is engedélyezik, hogy a kikötőkből szállítsa áruját.

Ukrajna nem egyezett bele a javaslatba.

Jurij Ambrazevics fehérorosz külügyminiszter-helyettes a múlt pénteken New Yorkban találkozott Antonio Guterres ENSZ-főtitkárral, hogy közölje vele, már nincsenek előfeltételei sem az ukrán gabona tranzitjának - közölte Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő.

Megismételt ajánlat

Ambrazevics "megismételte a kormánya kéréseit is, hogy exportálhassa saját műtrágyatermékeit, amelyek jelenleg szankciók hatálya alatt állnak" - mondta Dujarric a találkozót követő nyilatkozatában. Fehéroroszországot, a világ egyik legnagyobb káliumtermelőjét 2021-2022-ben kemény nyugati szankciók sújtották, amelyek megzavarták a műtrágya exportját a balti-tengeri kikötőkön keresztül. Júliusban az ENSZ és Törökország közvetítésével egyezség született Oroszországgal és Ukrajnával, hogy Ukrajna újra tudja indítani a háború kezdete óta leállított fekete-tengeri gabonaszállítmányait, és megkönnyíthesse Oroszország élelmiszer- és műtrágyaszállításait.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete még mindig dolgozik azon, hogy az orosz ammóniaexport - amely kulcsfontosságú műtrágyaösszetevő - újraindulhasson egy ukrajnai fekete-tengeri kikötőbe vezető csővezetéken keresztül.

Az ENSZ szerint Oroszország ukrajnai háborúja súlyosbította a globális élelmiszerválságot, mintegy 47 millió embert taszított "akut éhezésbe", és szükségessé tette a júliusi exportmegállapodást, amelyet a múlt hónapban további 120 nappal meghosszabbítottak.

Csapda?

Csapda a fehéroroszországi ajánlat az ukrán gabonaexportra – nyilatkozta Twitteren a litván elnök a múlt szombaton. Gitanas Nauseda litván elnök kijelentette, hogy csapdának és szankciók elkerülésére tett kísérletnek tekinti Fehéroroszország ajánlatát, hogy ukrán gabonát szállítson át a területén.

Az Ukrinform szerint a Twitteren a következőket tette közzé:

"Belarusz ajánlata, hogy területén keresztül ukrán gabonát szállít Litvániába, csak egy újabb kísérlet a szankciók elől. Az ukrán gabona már Lengyelországon és más országokon keresztül is eljut a balti kikötőkbe. Ez egy csapda. Ne essünk bele"

- írta Nauszeda.

Fehéroroszország korábban beleegyezett abba, hogy az ukrán gabona tranzitját a területén keresztül továbbítsa litván kikötőkből.

(Forrás: Reuters, Ukrinform)

B: Fehéroroszország szeretné felügyelni az Ukrajnából származó gabona tranzitját.

Feltétel nélküli engedély

Fehéroroszország pénteken közölte az ENSZ-szel, hogy előfeltételek nélkül engedélyezi az Ukrajnából származó gabona tranzitját a területén keresztül, litván kikötőkből történő exportra - közölte az ENSZ szóvivője.

Fehéroroszország ami Oroszország közeli szövetségese, és a február 24-i moszkvai ukrajnai invázió felvonulási területét is biztosította, még júniusban közölte, hogy átengedik az ukrán gabonát az országon keresztül a balti-tengeri kikötőkbe, ha Fehéroroszországnak is engedélyezik, hogy a kikötőkből szállítsa áruját.

k

Ukrajna nem egyezett bele a javaslatba.

Jurij Ambrazevics fehérorosz külügyminiszter-helyettes a múlt pénteken New Yorkban találkozott Antonio Guterres ENSZ-főtitkárral, hogy közölje vele, már nincsenek előfeltételei sem az ukrán gabona tranzitjának - közölte Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő.

Megismételt ajánlat

Ambrazevics "megismételte a kormánya kéréseit is, hogy exportálhassa saját műtrágyatermékeit, amelyek jelenleg szankciók hatálya alatt állnak" - mondta Dujarric a találkozót követő nyilatkozatában. Fehéroroszországot, a világ egyik legnagyobb káliumtermelőjét 2021-2022-ben kemény nyugati szankciók sújtották, amelyek megzavarták a műtrágya exportját a balti-tengeri kikötőkön keresztül.

Júliusban az ENSZ és Törökország közvetítésével egyezség született Oroszországgal és Ukrajnával, hogy Ukrajna újra tudja indítani a háború kezdete óta leállított fekete-tengeri gabonaszállítmányait, és megkönnyíthesse Oroszország élelmiszer- és műtrágyaszállításait. Az Egyesült Nemzetek Szervezete még mindig dolgozik azon, hogy az orosz ammóniaexport - amely kulcsfontosságú műtrágyaösszetevő - újraindulhasson egy ukrajnai fekete-tengeri kikötőbe vezető csővezetéken keresztül.

Az ENSZ szerint Oroszország ukrajnai háborúja súlyosbította a globális élelmiszerválságot, mintegy 47 millió embert taszított "akut éhezésbe", és szükségessé tette a júliusi exportmegállapodást, amelyet a múlt hónapban további 120 nappal meghosszabbítottak.

Csapda?

Csapda a fehéroroszországi ajánlat az ukrán gabonaexportra – nyilatkozta Twitteren a litván elnök a múlt szombaton. Gitanas Nauseda litván elnök kijelentette, hogy csapdának és szankciók elkerülésére tett kísérletnek tekinti Fehéroroszország ajánlatát, hogy ukrán gabonát szállítson át a területén.

Az Ukrinform szerint a Twitteren a következőket tette közzé:

"Belarusz ajánlata, hogy területén keresztül ukrán gabonát szállít Litvániába, csak egy újabb kísérlet a szankciók elől. Az ukrán gabona már Lengyelországon és más országokon keresztül is eljut a balti kikötőkbe. Ez egy csapda. Ne essünk bele" - írta Nauszeda.

Fehéroroszország korábban beleegyezett abba, hogy az ukrán gabona tranzitját a területén keresztül továbbítsa litván kikötőkből.

(Forrás: Reuters, Ukrinform)