Megállapodás született az Európai Unió és a dél-amerikai közös piac, a Mercosur országai (Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay) között tervezett szabadkereskedelmi szerződésről, amelyről már csaknem húsz éve folytak a tárgyalások. Az EU elsősorban az ipari termékek – például a járművek piacán – szeretne nagyobb hozzáférést kapni, a dél-amerikaiak pedig a mezőgazdasági áruk, köztük a hús, a szója, a kávé és a feldolgozott termékek exportját kívánják növelni – írja a NAK közleménye.

A felek közötti árukereskedelem jelenleg több mint 88 milliárd euró, a szolgáltatásoké pedig 34 milliárd euró. Az EU és a Mercosur vezetői azt remélik, hogy a megállapodás növelni fogja ezeket a számokat, és megerősíti a gazdasági és munkahelyi növekedést a két térségben élő több mint 770 millió ember számára.

baromfi

A NAK aggódik, hogy ha a dél-amerikai termékekre nem vonatkoznak a szigorú európai előírások, jóval olcsóbban kerülhetnek az uniós piacra, hátrányba hozva a közösség termelőit – fotó: Shutterstock

Gazdaságilag mindkét fél számára jelentős a megállapodás. A Mercosur fokozatosan szüntetné meg az EU-ból származó áruk 91 százalékára vonatkozó vámokat, amivel az uniós exportőrök évente 4 milliárd eurót takaríthatnak meg. Európa szempontjából az ipari termékek magas vámtarifájának csökkentése kedvező, ami különösen a gépkocsik nagyobb hozzáférhetőségét érinti. További cél, hogy a cégek szabadon versenyezzenek a közbeszerzésekért, és több bort és tejterméket (sajt) adjanak el. Eközben a Mercosur célja a mezőgazdasági termékek exportjának növelése.

A megállapodás értelmében a Mercosur 99 ezer tonnás marhahúskvótát kap 7,5 százalékos vámtarifával, továbbá a cukor és a szárnyasok kereskedelme vámmentes lenne 180 ezer tonna mennyiségig.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) teljesen egyetért a megállapodást erősen kritizáló mezőgazdasági érdekvédő szervezetekkel, köztük a Copa-Cogeca, az európai mezőgazdasági termelők és szövetkezetek legjelentősebb érdekvédelmi szervezetének nyilatkozatával, akik szerint az EU megnyitotta Pandora szelencéjét a mezőgazdaságban. Az európai gazdálkodók tartanak a Mercosur-megállapodás következményeitől, miszerint

Dél-Amerika – az uniós előírásoknál megengedőbb környezet- és állatvédelmi, élemiszerbiztonsági szabályozás miatt – olcsóbb marhahússal és baromfival árasztja el az EU-t.

Ezek a termékek, bekerülve az EU piacára tönkretehetik az EU termelőit, kiszolgáltatott helyzetbe és veszélybe sodorva az élelmiszer-ellátást és élelmiszer-biztonságot.

A NAK álláspontja szerint a tisztességes piaci verseny fenntartása érdekében az európai hatóságoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a Mercosur országokból érkező termékek mindenben megfeleljenek a szigorú európai feltételeknek a termékek minősége, biztonságossága és az előállítás körülményei tekintetében egyaránt. A NAK továbbá nehezményezi, hogy az utóbbi néhány évben az agrárium szereplő nem kaptak érdemi tájékoztatást a tárgyalások aktuális állásáról, ami semmiképp sem növeli a termelők EU-val szembeni bizalmát.

Az Európai Bizottság által megtárgyalt megállapodást még a 28 tagállamnak és az Európai Parlamentnek is meg kell erősítenie.