A tavasz beköszöntével elindulnak a permetezések is. A permetezőgépeket a téli leállás után újra munkába kell állítanunk és biztosítanunk kell, hogy a gép beállításai, a permetlé kijuttatása optimális legyen. Ez az alapja a hatékony kezeléseknek és egyben a környezet védelmét is szolgálja.

permetezőszer töltése permetezőgépbeSoha ne öntsük a talajra az öblítővizet! Minden esetben adjuk hozzá az adott permetléhez – fotó: Cseber Nonprofit Kft.

A permetlé előkészítőjének minden esetben szigorúan be kell tartania a termékek címkéjén található előírásokat, beleértve a munkavédelmi ruházatra, védőfelszerelésekre vonatkozó részeket is. Ugyanakkor a permetlé bekeverésekor oda kell figyelnie a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV.23.) FVM rendelet 8. § (4) bekezdésére is, mely előírja, hogy a növényvédő szer kiürített csomagolóeszközét (pl. műanyag flakon) legalább háromszor, az űrtartalom 10%-ának megfelelő vízmennyiséggel ki kell öblíteni, és a vizet az adott permetlé elkészítéséhez kell felhasználni.

A vizek védelme mindannyiunk közös érdeke, beleértve a felszíni és a felszín alatti vizeket is.

Soha ne öntsük a talajra az öblítővizet! Minden esetben adjuk hozzá az adott permetléhez.

A permetlé elkészítésekor nagy töménységű, koncentrált oldatokkal dolgozunk és ezek a permetlénél több százszor nagyobb kockázatot is jelentenek. A permetlé előkészítőinek ezért is sok esetben szigorúbb előírásokat kell betartaniuk és magasabb szintű védelmet biztosító védőfelszereléseket kell viselniük, mint a permetezést végzőknek.

A kiöblítés üzemi körülmények esetében kézi vagy gépi öblítést, az integrált mosóberendezés használatát jelenti. Kizárólag megfelelő kiöblítéssel érhetjük el azt, hogy a megvásárolt értékes hatóanyagok maradéktalanul bekerüljenek az oldatunkba és ne pocsékoljuk el őket. Ugyanakkor

a megfelelően kiöblített műanyag kanna a későbbiekben biztonságosan tárolható és térítésmentesen leadható a CSEBER gyűjtőhelyeken.

Ahol nincs a permetezőgépen beépített mosóberendezés, ott a kicsöpögtetett kannát töltsük fel egynegyed részig, de legalább az űrtartalom 10%-áig tiszta vízzel, tekerjük rá a kupakot és alaposan rázogassuk, hogy a szermaradék feloldódhasson. A kupak letekerése után az öblítő vizet öntsük az adott permetléhez. Ismételjük meg még kétszer ezt a mozdulatsort.

permetlé készítéseKizárólag megfelelő kiöblítéssel érhetjük el azt, hogy a megvásárolt értékes hatóanyagok maradéktalanul bekerüljenek az oldatunkba – fotó: Cseber Nonprofit Kft.

A kiöblítés menetét bemutató öblítőrendszer nélküli permetezők videóját az alábbi linkek tekintheti meg:

.

A beépített kannamosó berendezéssel ellátott permetezőgépek esetében kicsit kényelmesebben megoldható a kiöblítés, elegendő, ha lefelé fordítva rányomjuk a rózsára a flakonunkat és a vízsugár segítségével alaposan kiöblítjük.

permetlé készítéseBeépített kannamosó berendezéssel ellátott permetezőgépek esetében kicsit kényelmesebben megoldható a kiöblítés– fotó: Cseber Nonprofit Kft.

Integrált öblítőrendszerrel ellátott permetezőgépek esetében az alábbi videó megtekintését javasoljuk:

.

  • A szakszerűen kiöblített göngyölegekkel óvjuk a környezetünket, a vizeinket és lehetővé tesszük a műanyag csomagolás újrahasznosítását. A műanyaggyártás alapanyaga a kőolaj. Ebből a nem megújuló energiaforrásból áll az emberiség a legrosszabbul, már 50 évre elegendő mennyiség sem maradt, ezért is fontos, hogy a jelenleg rendelkezésre álló műanyag hulladékokat minél szélesebb körben újrahasznosítsuk.
  • A CSEBER által visszagyűjtött, megfelelően kiöblített műanyag göngyölegekből kábelvédő csövek gyártásához biztosítunk újrahasznosított alapanyagot.

újrahasznosításA CSEBER által visszagyűjtött, megfelelően kiöblített műanyag göngyölegekből kábelvédő csövek gyártásához biztosítunk újrahasznosított alapanyagot – fotó: Cseber Nonprofit Kft.

Kérjük Önöket, hogy szenteljenek figyelmet a szakszerű kiöblítésnek, támogassák a CSEBER visszagyűjtési rendszer működését!

Országszerte visszavárjuk a szakszerűen kiöblített növényvédő szeres göngyölegeket és kiürült csávázott vetőmagos zsákokat. Kérjük, hogy vegyék fel a kapcsolatot az Önökhöz legközelebbi gyűjtőhelyünkkel és tájékozódjanak az átvétel részleteiről. A legközelebbi gyűjtőpontunk megkereséséhez javasoljuk, hogy használják a weboldalon található térképes keresőnket, akár mobiltelefonról is: https://cseber.hu/gyujtohelyek-atveteli-pontok

térkép

CSEBER weboldal térképes kereső alkalmazásával egyszerűen kiválaszthatjuk a legközelebbi gyűjtőhelyet – forrás: Cseber Nonprofit Kft.

Köszönjük az együttműködésüket és a támogatásukat! A tavaszi munkákhoz és az idei növényvédelmi szezonhoz mindenkinek sok sikert kívánunk.

Cseber Nonprofit Kft.

www.cseber.hu