A világ egyik legnagyobb, kínai dróngyártó vállalata, az XAG bemutatta az új, XPlanet mezőgazdasági drónját. A vadonatúj nagy teljesítményű pilóta nélküli légi jármű egyesíti a porlasztásos permetezést és az intelligens terjedési technológiát.

A gyártó cég célja, hogy minél több helyzetben felhasználható mezőgazdasági drónt hozzanak létre. Így az XPlanet a növények permetezése mellett felhasználható direktvetésre, lombtrágyázásra, legelő felújításra, az erdővédelem területén és akár folyami rákok etetéséhez is – írja a gyártó.

drón

A fejlesztők a minél szélesebb körű felhasználhatóságra törekedtek – fotó: xa.com

Elképesztő teljesítmény

A gyártó közleménye szerint az új Xplanet létrehozásának célja a terméseredmények és az élelmiszer-minőség javítása volt, 90 százalékkal kevesebb víz és 30 százalékkal kevesebb vegyszer felhasználása révén.

„Ez a világ első, teljesen integrált mezőgazdasági drónja, amely a permetezés hatékonyságát az óránként 18 hektáros, példa nélküli szintre emeli fel” – mondja a drón gyártója.

A drón a szintén XAG gyártmányú JetSeed Granule Spreading System nevű szórórendszerrel is felszerelve 18 m/sec sebességgel 6,5 hektárnyi rizs precíz vetésére képes, amely a kézi vetéshez viszonyítva nyolcvanszor nagyobb hatékonyságot jelent.

Az Xplanet négyrotoros drón kompatibilis több különböző funkció és kapacitás többféle operációs moduljaival, miközben maximális hasznos terhelése eléri a 20 kilogrammot.

4D képalkotó radar

A 4D képalkotó radarral a vezető nélküli légi jármű képes lesz a környezet érzékelésére és az akadályok automatikus elkerülésére. A cég állítása szerint okostelefon- vagy saját kézi vezérlő egység segítségével, a drón képes lesz automatikusan, centiméter pontossággal végezni a vetést, a műtrágyaszórást és a vegyszer kiszórását, a terepviszonyoktól függetlenül.

drón

A drón centiméter pontossággal képes dolgozni a cég szerint – fotó: xa.com

„A felhasználókhoz egyre jobban alkalmazkodva nagy farmokon, kisebb táblákon vagy egyenetlen terepen fekvő gyümölcsösökben, a mezőgazdasági drónoknak a jövőben nem kell a növények permetezésére szorítkozniuk, inkább a felhasználhatóságukat, sokoldalúságukat és költséghatékonyságukat kell javítaniuk, hogy alkalmazkodni tudjanak a mezőgazdasági termelés regionális és szezonális eltéréseihez” – mondta Peng Bin, a XAG vezérigazgatója és társalapítója a termék átadásakor.

A teljes cikk az XAG oldalán olvasható.

A drónok fejlesztési irányairól és használatuk szabályozásáról is szó lesz az ország legnagyobb precíziós gazdálkodással foglalkozó rendezvényén, ahol a jelentős hazai drónforgalmazókkal is találkozhat.

PREGA – Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítás
2020. február 18-19.
Vegye meg jegyét most extra kedvezménnyel!
További információ és regisztráció: prega.hu